Mélyszegénységben élő családokról nyílt fotókiállítás Kaposváron

Hazai – 2019. november 9., szombat | 17:00

November 6-án nyílt meg a Kaposváron és környékén mélyszegénységben élő családokat segítő Mélyben és Reményben Alapítvány gondozottjainak életét bemutató fotókiállítás a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központban.

A tárlatot Varga László megyéspüspök nyitotta meg, aki a Teremtés könyve történetét idézte fel beszédében: Jákob menekül testvére, Ézsau haragja elől. Teljesen ki van szolgáltatva, bizonytalan, s a menekülés közben elfárad. Lepihen, feje alá tesz egy követ, s elalszik. Álmában azt látja, hogy egy létra van a feje mellett, melynek alja a Földön van, a teteje pedig az égben. Ezt olvassuk a Teremtés könyvében: „Az Úr a létrára támaszkodott, s azt mondta neki: »Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsáknak Istene! Íme, én veled leszek, és őrződ leszek, bárhová mégy!« Amikor Jákob felébredt az álomból, így szólt: »Valóban az Úr van ezen a helyen, és én nem is tudtam!«”

Valóban az Úr van jelen ezen a helyen és én nem is tudtam, jutott eszembe az ige, mikor a képekre gondoltam – tette hozzá Varga László. – Helyek, otthonok, arcok, szemek és mosolyok. Ahogy nézem a képeket, mindegyik jelen van valamilyen formában. Jelen van az Isten ezekben az otthonokban nemcsak azoknak a szívében, akik befogadták Őt, hanem az által is, hogy Jézus kijelenti a gyermekekről, hogy „aki ezek közül a legkisebbek közül egyet befogad, az engem fogad be”.

Ezek az otthonok befogadták Jézust a gyermekeikben. Jelen van Isten az otthonokban azoknak az arcán, akik ott élnek. Minden ott élő ember Isten gyermeke, s Isten képmása. Jelen van a mosolyukban, mert Isten a szeretet, s a szeretetben nagyon sok derű, nagyon sok öröm van. Akkor is Isten jelenléte tükröződik az arcukon, ha ezt nem nyilvánítják ki, nem tesznek keresztény tanúságtételt, csupán a mosolyukkal üzenik, hogy Isten szeret bennünket! – hangsúlyozta a főpásztor.

Mohayné Farkas Ibolya, a Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy az idei kiállításon több képen is láthatók a lakások, ahol a gyermekek élnek.

Tavaly nagyon sok mosolygó gyermekarccal találkozhattak a tárlat látogatói, de aki nem jár e családok közé, az el sem tudja képzelni, hogy milyen körülmények között élnek, honnan jönnek ezek a mosolygó gyermekek. Azt a nehéz valóságot, melyet a szegénység jelent, az alapítvány egy-egy aprósággal próbálja elviselhetőbbé tenni, s a zuhanást megállítani – mondta el Mohayné Farkas Ibolya.

A kiállításmegnyitón közreműködtek a Somogy Táncegyüttes tagjai, illetve a támogatott családok gyermekei. Az alapítvány vezetője által tartott tárlatvezetéssel zárult a rendezvény.

Lelovics Béla alkotásai november 25-ig tekinthetők meg az Együd Árpád Kulturális Központ 2. emeleti kiállítótermében.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria