Menekülünk vagy beleállunk? – Online nagyböjti triduumot tartott Felföldi László

Az első alkalmon a főpásztor arra mutatott rá, hogyan vegyük észre életünk kincsét, miként tegyünk érte és tartsuk meg.

A püspök beszélt arról, hogy az emberi élet legfontosabb, legmélyebb részei és legvalóságosabb forrásai a kapcsolatok: Istennel, családdal, keresztény közösséggel. Az első alkalommal mindnek az alapjára, az Istennel való kapcsolatra fókuszált elmélkedésében.

Felföldi László arra világított rá, hogy az emberi szívet nem a nagy gondolatok, nem a különleges prédikációk változtatják meg, hanem az új helyzet, a találkozások, a megélt közösségi és hitbeli szeretetélmények. Rendkívül fontos, hogy a hit valóságát így lássuk:

A hit döntés, egy lépés, kilépés a régi, megszokott önmagamból és bizalom, mely által rábízom életem vezetését Istenre, hogy azon az úton haladjak, amely a saját életemet és szeretteim életét is mindig többé, szebbé, boldogabbá teszi.”

Azt mondja Jézus: „Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet” (Mt 13,44).

Aki őszintén gondolkodott már magában Isten létéről, megélte, hogy Isten rejtőzködő Isten. De hol van ez a kincs, mi ez a kincs?

A szántóföldbe rejtett kincs: Jézus!

A szántóföld nem más, mint az a terület, ahol mindennapi életünket éljük, ahol jelen vagyunk, tevékenykedünk. Mindannyiunk életének szántóföldjében el van rejtve ez a kincs, csak néha nem foglalkozunk vele, végezzük a mindennapi munkákat, közben ott van mindenki sorsában, bármilyen körülmények közt él. Ezt felszínre hozni, megtalálni mindenkinek magának kell. Ahogy Jézus mondja: aki megtalálta, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt (vö. Mt 13,44). Tehát áldozatot kell hozni érte, rácsodálkozni, dolgozni érte. Ez az a nagy titok, feladat, ami az ember szívén, akaratán és erőfeszítésén múlik.

Gyönyörű, de fájdalmas kép a Bibliában, mikor a gazdag ifjú felfedezi ezt a kincset, rácsodálkozik, odamegy Jézushoz és megkérdezi: Mit kell tennem? Érzem, értem, hogy mi a lényeg, megtaláltam a kincset, csak felszínre kell hozni. Majd azt válaszolja Jézus: Nagyon jó, add el, amid van, kövess engem, és a kincsed ott lesz a mennyben! A fiú pedig szomorúan távozott. Sokszor az ember valamiért nem akar áldozatot hozni, lemondani dolgokról érte. Nem lehet odaadni mindent, amink van ezért a kincsért verejték, fájdalom nélkül. De amikor látjuk, hogy mégis miért akarjuk átlépni a hit kapuját és elindulni Istennel, akkor képesek leszünk vállalni a lemondásokat.

Megismerni, rácsodálkozni és utána rábízni magam. Ennek a hitnek életet adó, átformáló ereje és öröme van. Amire nagyon oda kell figyelnünk ma, az a következő ige: „Ti vagytok a föld sója. […] Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13–14).

A hitet nemcsak magamért kapom, nem csupán a saját életem szolgálatára, hanem a továbbadásra. A fény mindig ajándékoz, a só mindig többé, gazdagabbá, tartósabbá teszi azt, amire ráhintjük, ahol jelen van.

A hitet nekünk kell továbbadnunk! Sokan csak azért nem találtak rá a hit kincsére, mert senki nem adta át nekik, senki nem tárta eléjük. Ezért kell a hitet a családi asztalnál, a templom oltáránál megélni, a közösségek szeretettalálkozásaiban átadni, megmutatni, segíteni felszínre juttatni a másik szívében!

A triduum első alkalma ITT olvasható és nézhető meg teljes egészében.

Felföldi László az ájtatosságsorozat második napján a családokhoz, különösen a férfiakhoz szólt, tudatosítva, hogy a szeretet forrásává kell válniuk.

Ha egy közösségnek nem a család az alapja és nem az a célja, hogy jobb, boldogabb, derűsebb családok legyenek, akkor miért létezik, mit ér el? Közvetlen vagy közvetett úton csak ez lehet az indíttatás! Az Egyház életének, az evangélium hirdetésének is ez a lényege – fogalmazott a főpásztor.

Minden ember, minden család a szeretetnek, örömnek, áldozatnak, szenvedésnek olyan útján indult el, amelyen még senki nem járt. Ezért nem lehet kívülről pontos utat mutatni, de lehet segíteni egymást, lehet erősíteni a szíveket, gazdagítani azt a reményt, amely a holnap felé visz – hangsúlyozta.

Amikor Isten a teremtés végére ér a Biblia szavai szerint – hiszen a teremtés örök –, akkor az utolsó mozzanat a család. „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27).

Amikor Jézus harminc év csend után a családból kilépve Názáret zárt valóságát elhagyja, akkor istenfiúságának első nagy jelét a családban teszi, a kánai menyegzőn. Odalép, megmutatja, hogy az emberekért van, akiknek elfogyott a boruk, de Ő megmentette a lakodalmat, a házasságot és így a családot (vö. Jn 2,1–12). Ma is nagy veszély, hogy az embereknek elfogy a boruk, vagyis a szeretet, az élet és remény derűje, jó hangulata, és már nem tudják, mit tegyenek. Ez a család válsága, a válások tragédiája!

Pedig Jézus ma is odaáll mellénk, ma is át tudja változtatni a vízízű életet! Csak tegyük meg, amit kér tőlünk, lépjük meg, amit elvár tőlünk! Utána megtapasztaljuk az életnek és szeretetének azt a formáló csodáját, ami jóízűvé és a szép szeretetet szolgálóvá teszi sorsunkat.

A másik nagyon fontos kép a tékozló fiú hazatérésében az apa története, amely ugyanúgy a család titkáról szól. Az apának egyetlen vágya van, hogy leültesse gyermekeit a közös asztalhoz. Mindegy, honnét jöttek, milyen messziről, mi történt – a lényeg, hogy mindenki üljön oda. Mert a család csak az asztal körül válhat erőssé, ott formálódik a szív, onnan tud elindulni (vö. Lk 15,11–32).

A vasárnap, születésnapok, névnapok azok az alkalmak, amikor az emberek együtt vannak, de ez csak akkor ünnep, ha a szeretetről szól. Így ez már nemcsak munkaszüneti nap, hanem az élet és a szeretet ünnepe, ami mindig átöltöztet, erősít, teljesebbé teszi a sorsunkat. Isten erre hív a hetedik napon, hogy kiemeljen a mindennapok szorításából, és ünneplőbe öltözteti testünket, lelkünket, gondolatainkat.

A példabeszédben az apa nem magával van elfoglalva, hiszen azt mondja fiának: mindenem a tiéd, ez nem rólam szól, hanem rólad (vö. Lk 15,23). Ez a mindent átadó biztonságos szeretet!

A világnak nem egy újabb fiúra van szüksége, hanem apára, aki kitárt karokkal várja gyermekét, és akinek öröme, hogy keze megpihenhet fiai vállán, a fiún, akit az atyai ház, a templom vár.

Ez átformál, átalakít, és a fiú az asztalnál férfivá válik, hogy ebben a céltalan világban képes legyen átadni az üzenetet, és bátran hirdesse, hogy az út, az igazság és az élet Jézus Krisztus. 

Újabb fontos kép, kifejezetten Szent József évében az ő harca önmagával a rábízottakért. József nem lát mindent, nem ért mindent, nem tudja, hogy mi miért történik, mégis hallgat az álomra, a vívódás után megszületett valóságra. Majd dönt, és szeretetébe fogadja Máriát és a méhében fogant Jézust.

A férfi a családban nélkülözhetetlen megtartó erő. Ezért nekünk is döntenünk kell: menekülünk vagy beleállunk, felnőtt terveinket valósítjuk meg vagy gyermeki vágyainkat követjük?

Ezt nem kerülheti el egyik férfi sem, hiszen ezen múlik családjának jövője! A férfi erőforrása a hite, ezért fontos, hogy azt jól élje meg! Neki a családi asztalnál forrássá kell válnia!

A triduum második alkalma ITT olvasható és nézhető meg teljes egészében.

A nagyböjti triduum utolsó alkalmán a pécsi megyéspüspök az emberekben lévő jóság előhívásáról, a közösségek megtartó erejéről és Isten felajánlásainkra adott válaszáról elmélkedett.

Az emberiség története a közösségről szól. Az emberi közösség adta és adja meg a fejlődést, az életbiztonságot, az életminőséget. S most egyértelműen látszik, hogy az emberek szívében ott a vágy a csoportban való lét iránt. Jézus – mielőtt átadja magát a szenvedésnek – életének, sorsának legmélyét fogalmazza meg, s ekkor ezért a közösségért imádkozik.

„De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél” (Jn 17,20–23).

Az emberi élet biztonsága, stabilitása: Isten, embertárs, önmagam, mint egy háromlábú szék – ezt kell megerősíteni és megélni.

A közösség az, amit nem lehet tanítani, elmagyarázni, lehetetlen információval átadni. Ezt csak megélni lehet, az ember élmények útján tanulja meg, hogy családban van.

Ez az élettér az, amelyet meg kell valósítanunk, hogy mindenkinek – felnőttnek, fiatalnak, gyermeknek – része legyen ebben a közösségben. Az első egyháznak, az induló közösségeknek egyetlen belső üzenete volt, amit félreérthetetlenül felismertek: Nézzétek, mennyire szeretik egymást! – Ez a ma Egyházának üzenete? Városokban, falvakban ezt látják? Ha nem, akkor minden szavunk, tettünk üres és hiteltelen.

A jövő családja, Egyháza vagy ilyen bensőséges közösség lesz, vagy nem lesz.

Olofsson Placid atya a munkatáborban, ahol állandóan élet és halál között voltak, feladatként adta ki a raboknak, hogy minden este számoljanak be egy örömről, amiért hálát adnak, mert így lehet életben maradni. Ezt mi is tudjuk. Ebben az örömben ott van a nagy kísérője, a megerősítője: a jóság a közösségben. A közösség, a világ a jó emberekre vár. Ez a közösség éltető ereje, biztonsága.

Minden embernek van egy különleges képessége, amit Isten azért ad, hogy egymást és a közösséget szolgáljuk, mert így lesz egyre élhetőbb az élet. Isten tervét egyre valóságosabban teljesítve változásokat hoznak sorsunkban. Nekünk kell változtatnunk, tennünk! Az a cél, a feladat egyénileg és közösségben, hogy képesek legyünk erre.

Sík Sándor ezt a küldetést, melyet meg kell valósítanunk, így fogalmazza meg:

„Az Isten küld, testvéreim tinéktek,
hogy sugarai eleven tüzét,
amik arcáról a szívembe égtek,
sugározzam csendesen szerteszét
a testvéreknek, kik az éjben járnak.
Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.”

Napjaik kérdése, hogy most, 2021-ben, a világjárvány idején mit teszünk: jajveszékelünk, pszichés terheinkkel súlyosbítjuk magunk és mások terheit vagy embertársi bizalommal keressük és elfogadjuk a segítséget, amit Isten adni akar nekünk?

Jézus azt mondta: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20) Tegnap is, holnap is, velünk, veled, személyesen. Elhisszük, hogy igazat mond? A vírusnak, a családoknak, az életnek a háborúja itt van, ezért kérem, fogjunk össze, és mutassuk meg, hogy van még bennünk hit, erő, remény!

Sík Sándor ezt így fogalmazta meg Isten lánca című versében:

„Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.
És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.”

A triduum harmadik alkalma ITT olvasható és nézhető meg teljes egészében.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír