Meszlényi Zoltán ereklyéjével gazdagodott a nyolcvanöt éves zagyvapálfalvai templom

Hazai – 2018. június 14., csütörtök | 10:30

Az 1961 óta Salgótarjánhoz tartozó Zagyvapálfalva Jézus Szíve-templomát nyolcvanöt éve szentelték fel. A templombúcsú ünnepén, június 10-én Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szertartáson koncelebráltak: Varga András salgótarjáni esperes, plébános; Hlédik László, a felvidéki Ipolyság plébánosa, a templom korábbi lelkipásztora; valamint Gellért Ottó, a Máriás Papi Mozgalom egyházmegyei felelőse.

A szentmise előtt megkoszorúzták a templomalapító első plébános, Demeter Bertalan emléktábláját, majd az ünnepi szentmise keretében ünnepélyesen elhelyezték a templomban Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök ereklyéjét.

Az egyházközség vezetősége a relikviát március 29-én, nagycsütörtökön Vácon vette át Beer Miklós megyéspüspöktől. Különlegesség és helyi vonatkozás, hogy 1938 májusában, amikor Boldog Meszlényi Zoltán Salgótarjánban járt, hogy megáldja a ferences templom orgonáját, a zagyvapálfalvai plébániát is felkereste.

A Váci Egyházmegye főpásztora prédikációjában párhuzamot vont az 1930-as évek és napjaink között: beszélt az 1938-as és a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusokról. Felidézte a múltat, szólt a templomépítőkről, és arra biztatta a közösséget, hogy viseljék szívükön a templom sorsát.

A szentmise végén a hívő közösség a megyéspüspök vezetésével együtt imádkozott Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök közbenjárásáért: „Mindenható örök Isten, aki Boldog Meszlényi Zoltán püspököt és vértanút apostoli buzgóságáért a dicsőség koronájával ékesítetted, add meg, kérünk, hogy példáját követve, nevedet bátran megvallva élhessünk. Add, hogy aki a mi vidékünkről származott, és apostoli szavait nekünk is hirdette, legyen Salgótarjánnak és vidékének pártfogója szent trónod előtt! Kérünk, tekints szenvedésekben bővelkedő áldozatos életére, és amint ő egykor szavával és példájával a rábízottak segítségére volt, úgy most mi is érezzük hatékony közbenjárását.”

A meghívottak köszöntése után emlékplaketteket adtak át Kásáné Meszlényi Líviának, Boldog Meszlényi Zoltán unokahúgának; a templom belső építését végző Bóna Kovács Károly gyermekeinek; Tollár Ferencné Tihanyi Katalinnak, a templomépítő Tihanyi Kálmán lányának; Fogarasi Ferencné Ligetvári Valériának, aki jelen volt a templomszentelési ünnepen 1933-ban, továbbá az egyházközség első megkereszteltjeinek: Lászlók Józsefnének és Szép Józsefnének. A templomtervező Fábián Gáspár hozzátartozóinak későbbi időpontban adják át az ajándékot.

Ezt követően köszöntötték Beer Miklós püspököt – aki június 1-jén ünnepelte 75. születésnapját – , valamint a szentmisén jelen lévő lelkipásztorokat.

A zagyvapálfalvai templomot példás összefogással 1932-ben kezdték el építeni, majd Jézus Szentséges Szívének tiszteletére nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1933. július 30-án szentelték fel – mintegy ötezer ember jelenlétében, a helyi és a környékbeli hívek nagy örömére.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria