Miért jó tanodásnak lenni? – Sajópetriben már tíz éve tudják a választ

Hazai – 2022. április 26., kedd | 15:20

Alapításának tizedik évfordulóját ünnepelte április 24-én a Haza-várlak Tanoda Sajópetriben. Pontosan tíz évvel ezelőtt, Szent György nagyvértanú emlékünnepén indult el az a „magvető” munka a Sajó menti halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek között, amelynek ma már bőséges termése is látszik.

A görögkatolikus egyházban a vértanú emléknapján búzaszentelést is tartanak, amikor a magvetőről szóló szakaszt is felolvassák Szent Lukács evangéliumából. A Haza-várlak Tanodában egy évtizede folyó munka és az evangéliumi példázat harmincszoros-hatvanszoros termése között vont párhuzamot Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök is a görögkatolikus templomban tartott hálaadó vecsernyén.

„A jó Isten különleges szeretetének is köszönhető, hogy letekintett a tanodában lévőkre, hogy megáldotta a velük foglalkozók komoly erőfeszítéseit, hogy megáldotta életútjukat, és már most látjuk, hogy bontakozik a bőséges termés. Ha akár már egyvalakinél is jelentkezik a harmincszoros termés, akkor már megérte” – mondta a főpásztor.

A születésnapi ünnepség a jelenlegi tanodás gyermekek műsorával folytatódott az Antal Imre Közösségi Házban, ahová a tanoda korábbi dolgozói és foglalkoztatottjai, valamint a múcsonyi Forrás Tanoda közössége is meghívást kapott.

A gyermekek örömmel köszöntötték Szűcsné Fenyő Ágnest, aki a kezdetektől mintegy hat éven át foglalkozott velük.

A tanoda első lépéseinek megtételét egy nyertes pályázati program tette lehetővé. Ennek lezárulta után – mivel a tevékenység fenntartására továbbra is igen nagy igény mutatkozott – egyházmegyei támogatással folyt tovább a munka.

Tíz évvel ezelőtt harminc 9–14 éves korú gyermekkel kezdett foglalkozni három pedagógus. Olyan tevékenységeket szerveztek, amelyek nemcsak lekötötték a gyermekek figyelmét, hanem egyúttal fejlesztették is őket, ezzel az iskolai tanulás eredményessége is növelhetővé vált. Sokféle kézműves-foglakozást tartottak, például nemezelést, kötés-fonást, batikolást, üvegfestést, agyagozást, majd fő profillá vált a színjátszás és a bábozás is. Mára már több hajdani tanodás gyermek szerzett szakmát és érettségit.

Hat évvel ezelőtt új korszak kezdődött az életükben, amikor egyházmegyei beruházással új, immár állandó épületbe költözhettek, amely nyitott házként működik tovább. Ezzel együtt a tevékenységeket is átszervezték. Biblia-kör és filmklub is helyet kapott: ezekre az összejövetelekre már a felnőttek is bejárnak.

Thodory Ferenc, Sajópetri parókusa, a program helyi koordinátora és lelkivezetője így fogalmazott: „Nem biztos, hogy ez a legkönnyebb az emberi tevékenységek közül, de emberekkel, különösen gyerekekkel foglalkozni, jövőt és reménységet építeni felemelő kihívás.”

Miért jó tanodásnak lenni? „Mert nem unatkozom otthon, és ide mindig bejöhetek.” „Mert itt segítenek verset tanulni, házit írni, a pótvizsgára felkészülni.” „Mert kirándulunk, mert együtt játszunk a nevelőinkkel.” „Mert süteményeket készítünk és főzni tanulunk.” „Mert érzem, hogy szeretnek, mert itt figyelnek rám” – sorolták fel indokaikat a gyerekek.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria