Milyen lélekkel indulunk el újra? – Országos küldöttgyűlést tartott a Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2021. június 1., kedd | 9:01

Nem hagyunk magára senkit – ezzel az evangéliumi példából levezetett üzenettel hirdette meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programját a május 29-i küldöttgyűlésen elnöki tisztségében újraválasztott alapító, Kozma Imre.

Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az országos küldöttgyűlés elején tartott szentmise prédikációjában így fogalmazott: „Az örömhír nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy az Isten szeret. Ezt ígérhetjük mindenkinek, akikért élünk, akikért dolgozunk, hogy mi szeretjük ezeket az embereket. Aki ezt nem tudja vállalni, annak nem szabad odamennie a másik emberhez. Nem lehet üzenetet vinni azoknak, akiket nem szeretünk. Itt kezdődik a munkánk. Ez az evangélium, hogy az Isten szereti az embert, és minden ember arra vágyik, hogy valaki szeresse. Azok az emberek is, akik bajban vannak, és akik tőlünk várják ezt az ajándékot.”

Kozma Imre evangéliumi példára hivatkozva egyszerű szavakkal hirdette meg a Máltai Szeretetszolgálat következő időszakra szóló programját: „Ebben a világjárványban mindenki érintett volt: minden egyes ország, minden egyes nemzet és bizonyos értelemben minden egyes ember. Az ember életében sorskérdések vannak, valamilyen módon mindenkinek szembesülnie kell a történésekkel. Másképp érinti azt, aki fertőzött lesz, másképpen azt, akinek segíteni kell, és másképpen érinti a segítőket. A Máltai Szeretetszolgálat sorskérdésekkel foglalkozik. Jézus azt mondta az apostoloknak, hogy »nem hagylak árván titeket«. A mi válaszunk az isteni válasszal való azonosulás: »nem hagylak árván titeket«. És mi a vigasztaló? Pontosan az, hogy senki nem marad magára, mert az árvaság magány, az árvaság elszigetelődés, az árvaság elhagyatottság… A Magyar Máltai Szeretetszolgálat programja ez: nem marad magára senki.”

A járványügyi korlátozások fokozatos feloldása kapcsán hozzátette: „Hogyan akarjuk élni az új életünket? Milyen lélekkel nyitunk? És milyen lélekkel indulunk el újra, és akarunk egy új világot, egy új életet? Nincs másképp új élet, csak akkor, ha egymásra találnak emberek. Csak akkor, ha rádöbbenünk arra, hogy nincs különbség ember és ember között.”

Az országos küldöttgyűlésen Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök a koronavírus-járvány kihívásai kapcsán azt mondta, hogy az elmúlt évben sok mindent meg kellett tanulni a segélyszervezetnél. „Két évvel ezelőtt nekem semmit nem jelentett az a szó, hogy tüskefehérje, de talán még a karantén is kevesebbet, nem beszélve a látogatási tilalomról, a vakcináról, a gyorstesztekről. Miközben az új helyzettel ismerkedtünk, nagyon sokat kellett tanulnunk. Újra kellett gondolnunk a közösségünket: Hogyan tudunk működni, hogyan tudunk hatékonyak maradni egy ilyen helyzetben? Hogyan tudjuk az ajtónkat egyre szélesebbé nyitni, amikor mindenki azt kéri, hogy zárjuk be? Hogyan tud a közösségünk épülni egy ilyen helyzetben, amikor nem tudunk találkozni? Hogyan tudjuk egymást motiválni, segíteni? Hogyan tudunk új programokat indítani ilyen helyzetben? Hogyan tudunk új megoldásokat, embereket, önkénteseket találni? Hogyan tudunk tesztelni, oltani?”

Az ügyvezető alelnök beszédében rámutatott, hogy a Máltai Szeretetszolgálat ebben a helyzetben nemcsak a közösségi értékeiben fejlődött, hanem példamutatóan helytállt. „Mi voltunk az egyetlen nem állami szervezet, amely a tesztelésbe és az oltással kapcsolatos feladatokba szervezetten és önállóan be tudott kapcsolódni.”

Győri-Dani Lajos kitért arra is, hogy nem csak a közösségi fogalmakat kellett újraértelmezni, hanem meg kellett tanulni együtt élni a féltéssel, a fájdalommal és a gyásszal is, hiszen a járvány alatt a szeretetszolgálat veszteségeket is elszenvedett. „Úgy álltunk neki a feladatnak, hogy ami emberileg elvárható, azt úgy tegyük meg, hogy a végén mindenki tisztességgel állhasson majd Isten előtt és a közösség előtt. Megtettük, amit megtehettünk.”

A küldöttgyűlés elfogadta a 2020. évi pénzügyi beszámolót, majd a 2021. évi költségvetést. A küldöttek ezt követően a következő négy évre megválasztották a szervezet tisztségviselőit: Kozma Imrét 85 egybehangzó szavazattal elnökké, Vecsei Miklóst ugyancsak 85 szavazattal tiszteletbeli alelnökké választották. A küldöttek az etikai bizottság tagjait is megválasztották, a testület tagjai: Kállay Ubul Tamás, Király György, Lendvai Rezső és Vukov István.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2020. évi beszámolója IDE kattintva megtekinthető.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence

Videó: Máltai hírek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria