Mindannyiunknak Krisztus útját kell járnunk – Diakónusszentelés Debrecenben

Hazai – 2021. augusztus 25., szerda | 14:51

Kocsis Fülöp érsek-metropolita augusztus 22-én, Debrecenben diakónussá szentelte Balázs Mihály alszerpapot, aki a kecskeméti parókián kezdi meg szolgálatát.

A Szent Liturgiát Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette, aki szentbeszéde elején arról szólt, meglehetősen szomorú evangéliumi szakasz tartozik ehhez a naphoz; Krisztus szenvedéstörténete mellett ugyanis a gonosz szőlőművesekről szóló történet (Mt 21,33–42) a legszomorúbb, amit az Újszövetségben olvashatunk.  Pedig nagyon szépen kezdődik, már-már a teremtéstörténet képeit idézi, hiszen mindkét esetben azért kapja az ember a kertet, hogy élvezze annak gyümölcsét. A szép kezdet azonban elromlik, méghozzá azért, mert a kertből származó minden gazdagságot magának akar az ember és nem ad belőle az Istennek – emlékeztetett a főpásztor.

Mint mondta, a Szentírás elég világosan szól arról, hogy nem lehet visszatartani, ami az Istené. Erre az adópénzről szóló szakaszban találunk utalást, amikor Jézus azt mondja: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” (Mt 22,21)

Saját képére alkotta meg az Isten az embert, s így aztán az embernek önmagát kell odaadnia az Istennek, ez a neki járó rész.

Nagyon sok mindent élvezhetünk a világban, csodálatos gazdagságot ad nekünk az Isten, de önmagunkat nem tarthatjuk meg magunknak, oda kell adnunk Neki.

Ezen a vasárnapon tanúi lehetünk annak, hogy egy fiatalember odaadja magát az Istennek – világított rá Kocsis Fülöp, hozzátéve, hogy Mihály a klerikusi szolgálatra vállalkozik, Isten pedig elfogadja és megpecsételi ezt az életáldozatot. (…)

Amikor egy ilyen szép ünnepségen vagyunk, amikor tanúságot teszünk arról és imádságunkkal mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy egy fiatalember odaadja magát az Istennek, akkor előttünk van minden ember útja. A papoké is, akik nem azért vannak, hogy basáskodjanak fölöttünk, ők legyenek az urak, a hívek pedig engedelmeskedjenek nekik. A papok elöljárók: elöl járnak az önátadásban, s a híveknek követniük kell őket – hangsúlyozta a metropolita, aki szerint nem is olyan egyszerű elöljárónak lenni, hiszen Krisztus küldöttjeit is elfogja a kísértés, hogy visszaéljenek helyzetükkel. De

mindannyiunknak Krisztus útját kell járnunk, hiszen elsősorban Krisztus adta oda magát az Atyának.

Kocsis Fülöp szerint a krisztusi elöljáróságra is nagyon világos példát találunk a Szentírásban, méghozzá János evangéliumában a lábmosásról szóló szakaszban: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (…) Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte” (Jn 13,13) – mondta tanítványainak Krisztus.

Ezt figyelembe véve kell a papoknak elöl járniuk. S ha jól végzik feladatukat, akkor magától értetődően minden rájuk bízott keresztény ember is tudni fogja, hogy mi az a krisztusi út, hogy hogyan kell egymást szolgálni.

„Az Egyházunk kijelöl papokat, diakónusokat, hogy elöljárók legyenek, s nagyon szépen elrendezi a klerikusi rendet, hogy még csak véletlenül se essünk bele abba a hibába, hogy uraknak gondoljuk magunkat” – hangsúlyozta a főpásztor, s a diakónusi szolgálatot egy alagúthoz hasonlította: végig kell menni kanyargó, sötét útjain ahhoz, hogy a „napsütéses papságra” meg lehessen érkezni. Az az ember, aki ezen a szolgálaton keresztülmegy, és nem fél tőle, sőt odaadó módon részt vesz benne, az igazán jó pappá válik – tette hozzá Kocsis Fülöp.

A prédikáció végén a főpásztor arra kérte a híveket, imádkozzanak azért, hogy Balázs Mihály odaadó lelkületben, szeretetben szolgáljon, Krisztust nyújtva nekik.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Farkas Friderika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria