Minden egyházmegye kap egy hasonmás példányt a kézzel másolt Bibliából

Hazai – 2019. május 2., csütörtök | 18:18

Minden egyházmegye kap egy fakszimilét abból a kézzel másolt, több mint ötezer oldalas Szentírásból, amelynek eredetijét Ferenc pápa kapta meg 2015-ben – közölte a bibliamásolás kezdeményezője, Benyik György biblikus tanár, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója május 2-án az MTI-vel.

Benyik György felidézte: a kézírásos bibliamásolat készítésében több mint ötezren vettek részt; az önkéntesek egy-egy oldalra írták a Szentírás sorait, a lap alján pedig névjegyükkel is ellátták a másolatot. A másolók között szerepel alkotmánybíró, sportoló, teológus, tanár és fogvatartott is.

A kötetek első lapjai 1983-ban készültek, amikor a soltvadkerti lelkigyakorlatos házban az oda látogató vendégek másolni kezdték Máté evangéliumát.

Az Ószövetség 4250, az Újszövetség 811 oldalt tesz ki. A teljes kézírásos művet jelentős terjedelme miatt öt kötetbe fűzték, marhabőr borítással. A bibliamásolatot 2015-ben hatvan zarándok vitte el Rómába, és október 14-én, egy nyilvános fogadáson adták át Ferenc pápának.

Mielőtt a kézírásos lapokat Kádár László könyvkötő mester bekötötte volna, valamennyi oldalt digitalizálták. Ez alapján készítette el a JATEPress a tízkötetes papírkötésű hasonmás kiadást, amely 2016-ban jelent meg. Egy-egy kötet ötezer forintba kerül, és a szegedi kiadónál megrendelhető.

Benyik György hozzátette: a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány európai uniós forrásból mind a tizenkét római katolikus egyházmegyének nyomtattatott egy-egy példányt. A köteteket a következő hetekben adják át.

Forrás: MTI

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria