Minden élethelyzetben igent mondani Istennek – Könyv jelent meg Boldog Chiara Luce Badanóról

Hazai – 2020. október 30., péntek | 17:29

Az olasz Chiara Luce Badano (1971–1990) halálának 30., boldoggá avatásának 10. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutattak be a budapesti Thököly úti Rózsafüzér Királynéja-templomban október 29-én. A főcelebráns Nagy Károly plébános volt.

A szentmise kezdetén Károly atya idézett a Szentek Ügyeinek Kongregációja korábbi prefektusának, Angelo Amato érseknek homíliájából, amelyet 2010. szeptember 25-én mondott Chiara boldoggáavatási szentmiséjén: „Testvéreim, Jézus Urunk egybegyűjtött minket Szűz Mária anyai és szeretetteljes oltalma alatt, hogy hálát adjunk az Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek, hogy nekünk adta Boldog Chiara Badanót. Hogy velünk az Isten, megmutatkozik történelmünkben ma is, a fiatal Chiara szolgáján keresztül. Krisztus feltámadásának világossága és a Szentlélek kegyelme ragyog fel benne, mely megszenteli Egyházát mindenhol és mindörökké.”

Az evangélium Szent János könyvéből hangzott el: a szőlőtőről és szőlővesszőről szóló példabeszéd (15,1–11). Néhány mondatos homíliájában Nagy Károly kiemelte: Chiara Luce élete erről szólt: „Maradjatok bennem…” – ezt próbálta kislánykorától kezdve, Jézusban, a Szeretetben élni. Rövid életében megvalósult az evangélium. A szónok egyúttal emlékeztetett rá:

Mivel Chiara 1990. október 7-én, Rózsafüzér Királynője ünnepén költözött át a mennyországba, a templomban van egy emlékhely, amelyet sokan felkeresnek.

Vannak, akik csak az életrajzát olvassák el, mások imádkoznak a közbenjárásáért. Már eddig is sok hozzá fűződő imameghallgatás történt, szerte a világon.

A szentmise keretében Fábián Krisztina elmélkedett Boldog Chiara életéről. Idézett az evangéliumból: „Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.” Ez Chiara Luce életigéje volt, az ő sok igenje az apró dolgokban és a nagy fájdalmakban is sok gyümölcsöt hozott. Nagyon fiatalon ment át a mennyországba, súlyos betegség következményeként. Fábián Krisztina elmondta: Chiara Luce teljesen átlagos lány volt, akár mi is lehetnénk az ő helyében. Életvidám volt, szeretett sportolni, táncolni, rengeteg barátja volt. Vitatkozott a szüleivel, hogy hány órára menjen haza este, amikor a barátaival bulizni ment.

Az iskolában pedig egyszer megbukott. Ha egy fiatal hallja ezt, megnyugszik: az életszentség nem egyenlő azzal, hogy tökéletesek vagyunk; érhetnek bennünket kudarcok, meginoghatunk a döntéseinkben.

Ami viszont megkülönböztette őt a többiektől, az az volt, hogy kezdettől fogva rendkívül szoros volt a kapcsolata Jézussal.

Ha a kis lépésekben követjük Jézust, akkor a nagy próbatételek is elviselhetővé válnak, mert olyan a kapcsolatunk Istennel, hogy belékapaszkodunk – mondta Fábián Krisztina. Hozzátette: Chiara Luce rövidke életét végigkísérték a nagylelkű cselekedetek, adományokat gyűjtött a szegényeknek. Aztán elérkezett az a pont, amikor a gyógyíthatatlan betegséggel szembesült. Nem volt könnyű igent mondania erre. Ez is megnyugtató lehet a számunkra, hogy megkérdezhetjük: Miért, Istenem, miért pont én, hogyan tovább? Ám a kétségei ellenére kimondta az igent, újra és újra. Gyötrelmes időszakában nem maradt egyedül, rengetegen elkísérték.

Az előadó felidézte: tíz évvel ezelőtt ő is ott lehetett Chiara Luce boldoggá avatásán. Látta a szüleit, akik ott ültek lányuk boldoggáavatási miséjén. „Nem szeretnék a saját gyerekeim boldoggá avatásán ott lenni, mert ez azt jelenti, hogy előbb halnak meg, mint én, de nagyon-nagyon remélem, hogy a mennyországból majd figyelhetem, hogy ők itt hogyan boldogulnak. A szülei példája is kellett ahhoz, hogy Chiara Luce igent tudjon mondani; biztatták, és természetesen sokan imádkoztak érte” – mondta Fábián Krisztina. Hozzátette: ez kölcsönös volt. Ő is felajánlotta a fájdalmait, igyekezett könnyebbé tenni környezete számára ezt a nehéz helyzetet. Élete utolsó heteiben már alig tudott mozogni, nehezére esett a beszéd, mégis bátorította a körülötte élőket, megpróbált hidat építeni a mennyország és embertársai között.

A koronavírus-világjárvány okozta súlyos helyzet kapcsán Fábián Krisztina rávilágított: rengeteg a bizonytalanság, és sokszor már nem tudjuk, hogy miért imádkozzunk.

Chiara Luce élete arra is példa lehet számunkra, hogy mindig csak azt az állapotot, helyzetet ajánlotta fel Istennek, abban mondott igent, amiben éppen volt. Amikor még úgy látszott, hogy a kezelések eredményre vezetnek, akkor a vizsgálatokra mondott igent, amikor viszont már egyértelmű volt, hogy nincs remény, akkor azt fogadta el.

Utolsó leheletéig tevékenykedett: még egy levelet megírni, még egyszer telefonálni, felvidítani valakit; erőt, reményt önteni belé. Hálát adhatunk a Jóistennek, hogy ma is vannak szentjeink, próbáljuk meg követni Chiara Lucét abban, hogy minden körülmények között mondjunk igent Isten akaratának – zárta elmélkedését Fábián Krisztina.

Nagy Károly plébános hozzátette: Chiara Lucét már életében rengetegen látogatták. Gyógyíthatatlan betegsége idején – nem azért, hogy vigasztalják, hanem hogy lássák a mosolyát, bátorító tekintetét. Nagyon jó lenne, ha minden élethelyzetben úgy tudnánk kimondani az igent, ahogyan azt ő tette, amikor már szembesült vele, hogy közeledik az átköltözés, vívta a harcot, de kimondta: „Atyám, ha Te ezt akarod, akkor én is.”

A szentmise végén Sisák Zita, az Új Város főszerkesztője ismertette az Új Város Alapítvány által megjelentetett, 15 nap imádság Chiara Luce Badano gondolataival című kötetet, amelynek szerzője Florence Gillet, fordította Paksy Eszter.

Sisák Zita emlékeztetett: Boldog Chiara Luce a mi korunkban élt, egyszerű gondolatokat fogalmazott meg, és ha 15 napon keresztül elmélkedünk ezeken, akkor mi is közelebb kerülhetünk ahhoz a csodához, amit ő átélt, hogy Istennel együtt járhassuk az utat. Ez a két hét lehetőséget ad arra is, hogy elmélyítsük az Istennel való kapcsolatunkat is, és helyezzük életünk fókuszába, akit Chiara is oda helyezett: Jézust.

Az ünnepi szentmisén zenei szolgálatot végzett Fábián Krisztina, Sisák Zita és Tisza Dávid.

Chiara Luce Badano (1971–1990) édesapja Ruggero Badano, édesanyja Maria Teresa Caviglia. A család Sassello községben, Savona megyében, Liguria tartományban él. Chiara itt nőtt fel, de nyaranta gyakran tartózkodott rokonainál is a tenger közelében fekvő Varazzéban.

A Fokoláre mozgalommal, melynek szülei is tagjai, 1980-ban találkozott. Szüleivel együtt részt vett 1981-ben Rómában a mozgalom Familyfest nevű rendezvényén. Csatlakozott a mozgalomhoz tartozó gyerekek albisolai és genovai csoportjához, és „gen 3” lett (ez a rövidítés „harmadik generációt” jelent, és a Fokoláre mozgalomban részt vevő gyerekek, illetve csoportjaik megjelölésére szolgál). 1981-től levelezett a Fokoláre alapítójával, Chiara Lubichhal, aki később a mozgalomban szokásos módon a Chiara Luce (’luce’ = fény) nevet adta neki.

1985-ben családja Savonába költözött, hogy Chiara megkezdhesse gimnáziumi tanulmányait. Három évvel később egy alkalommal teniszezés közben erős fájdalmat érzett vállában, és mivel ez nem szűnt meg, hanem növekedett, 1989 elején kórházba vitték, ahol áttétes csontrákot állapítottak meg nála. Egy torinói kórházban megoperálták, majd kemoterápiás és sugárkezelést kapott. A kórházban találkozott a betegeket látogató Saldarini bíborossal. A betegség következtében elvesztette járóképességét. 1989 júniusában újabb kezeléseknek vetették alá.

Betegsége ellenére folyamatosan követte a Fokoláre mozgalom tevékenységét: összes megtakarított pénzét egy barátjának ajándékozta, aki Beninbe indult misszióba, betegágyán pedig jótékonysági vásáron eladható apróságokat készített. Utolsó hónapjait ágyban töltötte otthon, sassellói családi házukban, szülei mellett. Folyamatosan kapcsolatban maradt a mozgalom tagjaival, és magánúton tanulmányait is folytatta.

Szoros lelki kapcsolatban volt az acqui egyházmegye püspökével, Livio Maritanóval. 1990 augusztusában Chiara Badano a legapróbb részletekig megtervezte saját temetését, egyfajta esküvőnek fogva fel azt. Szeptember 10-én magnókazettára felvett üzenetet küldött a fokolarinák közösségének, életének utolsó napjaiban pedig egy rövid levelet sassellói barátainak. 1990. október 7-én halt meg – Rózsafüzér Királynője ünnepén.

2010. szeptember 25-én a Szentek Ügyei Kongregációjának prefektusa, Angelo Amato érsek avatta boldoggá.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria