Mindenki karácsonya – Több mint 800 embert látott vendégül a Szombathelyi Egyházmegye

Hazai – 2019. december 20., péntek | 20:45

December 20-án karácsonyi műsorral, egy tál meleg étellel és ajándékcsomaggal örvendeztette meg az embereket a Szombathelyi Egyházmegye, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, az Áldott Kereszt Egyesület és Szeretetszolgálat a vasi megyeszékhelyen.

Ismét a székesegyház és a püspöki palota voltak a fő helyszínei a szeretetvendégségnek. A székesegyházban mások mellett a szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola diákjai adtak műsort.

Jézus születése annyi fényt és békét hozott a világba, hogy az emberek szívét kétezer év óta betölti és átjárja ez a fény – mondta rövid köszöntőjében Székely János megyéspüspök. – Jézusban a Teremtő Isten ragyogása, békéje áradt ki ebbe a világba. A Megváltó nem palotában született, nem gazdagok közé, hanem egyszerű barlangi istállóban, szegények közé. Karácsony ünnepléséhez ma sem kell arany és ezüst, hanem csak nyitott szív, jó szív, ahová Jézus ma is megszülethet.

A főpásztor hozzátette, ősi szokás, hogy karácsony táján megvendégeljük a szegényeket.

A Szombathelyi Egyházmegye honlapja munkatársának adott interjúban Székely János kiemelte, már az első keresztények is fontosnak tartották e jó cselekedet, vagyis a szegények megvendégelésének gyakorlását, és legtöbbször a templomokban zajlottak az étkezések, mivel nem volt más helyük. Ezt a hagyományt igyekezett feléleszteni az egyházmegye, amikor néhány éve elindította ezt a programot. Idén már több mint 800 ember vendégül látására, megajándékozására készültek a szervezők.

A székesegyház előtti téren felállított sátorban, valamint a püspöki palotában fogyaszthatták el a meleg ételt a megjelentek. A babgulyás mellé pogácsát, narancsot, szaloncukrot is kaptak a rászorulók.

Az ételeket többek között Nemény András szombathelyi polgármester, Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Balázsy Péter Vas megyei jegyző, Orsos Zoltán celldömölk-alsósági plébános, Déri Péter csehimindszenti plébános, Horváth József, az egyházmegyei karitász lelkivezetője osztotta, Székely János megyéspüspök pedig ajándékcsomagokat adott át a megjelenteknek.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria