Mindent odaadni Krisztusnak – Bódi Mária Magdolnára emlékeztek Litéren

Hazai – 2022. április 24., vasárnap | 16:05

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért imádkoztak április 23-án Litéren, azon a helyen, ahol 1945. március 23-án egy szovjet katona lövései végeztek a tisztaságát és társait védő munkáslánnyal. A szentmisét Udvardy György veszprémi érsek mutatta be a jelen lévő egyházmegyés papok koncelebrálásával.

Az idei szentmisére több zarándoklat is indult, ezekhez bárki csatlakozhatott. Reggel 7-kor indultak gyalogosan Balatonalmádiból, Balatonfűzfőről, Sólyból; kerékpárral pedig Veszprémből. Zarándokok érkeztek még szép számban Litérre, az iskolaudvarra autóbuszokkal Keszthelyről, Tapolcáról, Várpalotáról, Pápáról, illetve számos településről egyénileg is.

A szentmisét Udvardy György veszprémi érsek mutatta be a jelen lévő egyházmegyés papok koncelebrálásával. Az érsek köszöntőjében kiemelte, hogy mennyire fontos és szükséges minden évben ünnepelni és imádkozni Bódi Mária Magdolna mielőbbi boldoggá avatásáért, megemlékezni az ő példaértékű életéről.

A szentmise elején Udvardy György beszélt a folyamatban lévő eljárásról, amit még Márfi Gyula nyugalmazott érsek indított el és juttatott Rómába, és amely annak rendje szerint halad előre.

A fényes héten vagyunk, a húsvétnak a tapasztalatát éljük át napról napra egyetlen napként, egyetlen eseményként, mert annyira meghatározó, minden mást felülmúl, átformál, megelőz a tény, hogy Jézus Krisztus föltámadott és él, s megígérte, mindaz, aki benne hisz, nem hal meg örökké, hanem élni fog, ezért van az, hogy ezen a héten az evangéliumok a feltámadás eseményeit tárják elénk, illetve azt a magatartást, ahogyan az apostolok, ahogyan a tanítványok találkoztak Jézussal, a föltámadottal és azt a változást, ami ebben a találkozásban megtörtént bennük, pillanatok alatt; az erő, a világos látás, a bizonyosság, a jövőnek a teljes egészben való átgondolása – fogalmazott homíliájában az érsek.

Azt is látjuk, hogy bizony, ez a tény, ez a tapasztalat, hogy Krisztus föltámadott és én „találkoztam vele”, ez nagyon sok kérdést vet föl a hétköznapi életre vonatkozóan – folytatta Udvardy György. – Akár a legfontosabb kérdésekkel kapcsolatban is: Meg kell-e tartani a törvényt? Hogyan kell alkalmazkodni-igazodni az emberi előírásokhoz, vagy hogyan kell alkalmazkodni-igazodni akár a szövetség meglévő törvényeihez, parancsaihoz is?

Ezt látjuk Magdolna életében, hogy számára a Krisztussal való találkozás, a föltámadás tudata, hite, élménye mindennapjait átjáró esemény volt.

Az imádságban, a béketeremtésben, a napi Eucharisztia utáni vágyakozásban és a vele való találkozásban, a tanításban, oktatásban, a szegényekről-elesettekről való gondoskodásban, és abban a megszületett döntésben, hogy egész önmagát és egész létét-életét a föltámadott Krisztusnak akarja átadni.

A főpásztor teljes homíliáját ITT olvashatják.

A hagyománynak megfelelően Kovács Elemérné Mária, Magdi unokahúga mondott verset a szentmise végén, majd a család és a zarándokok elhelyezték a megemlékezés virágait a fiatal munkáslány vértanúságának helyszínén felállított mellszobránál. A szeretetvendégség után a megemlékezésre összegyűltek Litér utcáin gyalogosan, énekelve elzarándokoltak Magdi sírjához.

Udvardy György érsek a sírnál elmondta, hogy Bódi Magdi is az Eucharisztiából merítette az erőt ahhoz, hogy minden körülmények között tanúságot tudjon tenni Isten minden gonoszságot legyőző szeretetéről. Az egybegyűltek ebből a szeretetből és Magdi példájából erőt merítve közösen imádkozva együtt kérték közbenjárását a főegyházmegyéért, a közösségekért és a személyes imaszándékokért.

Az ünnepség Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért mondott közös imádsággal és az érsek áldásával ért véget.

*

Bódi Mária Magdolna 77 éve történt vértanúságának megemlékező ünnepe előtt egy nappal, április 22-én rendezték meg a kerékpáros zarándoklatot a Veszprémi Főegyházmegye fiatal vértanújának életútján, Szigligettől Litérig.

A zarándoklatot ez alkalommal is Juhász Gábor budapest-vizafogói plébános vezette. A zarándokok reggel 8 órakor indultak az esős időben Bódi Mária Magdolna születési helyéről, majd rövid kerekezés után szentmisén vettek részt a badacsonytördemici plébániatemplomban.

A zarándoklat vezetője szentbeszédében bemutatta Magdi életének értékeit, melynek segítségével arra hívta fel a figyelmet, hogy törekedjünk mi is Isten szeretetét megismerni, megérteni – mint ahogy Bódi Magdi is tette –, és ne engedjünk a mai kor csábításainak, ne akarjunk mindenkinek megfelelni, hanem kövessük Jézus példáját, tanításait.

A szentmise után Szakács Péter atya köszönetet mondott mindenkinek, aki az esős idő ellenére is vállalta a kerékpározást. A résztvevők megemlékeztek még Magdi emléktáblájánál, és továbbindultak Köveskálra, ahol Magdi iskolába járt. A zarándokok Balatonfüreden, majd Balatonfűzfőn keresztül kerékpárúton jutottak el Litérre, ahol Magdi sírjánál együtt imádkoztak boldoggá avatásáért és adtak hálát a nap kegyelmeiért.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria