Mindszenty József a remény embere volt – Kerekasztal-beszélgetés a Párbeszéd Házában

Az online közvetített rendezvényen Sajgó Szabolcs SJ, az intézmény igazgatója beszélgetett a bíboros, hercegprímásról Kránitz Mihály teológussal, Martos Levente Balázzsal, a Központi Papnevelő Intézet rektorával és Kovács Gergely viceposztulátorral.

A társalgás címével kapcsolatban Szabolcs atya felidézte: 1989-ben az Amerikai Egyesült Államokban megjelent Füzér Julián Mindszenty bíboros, a szent című könyve, amelyben többen is megfogalmazták véleményüket a hercegprímásról. Sajgó Szabolcs írásának azt a címet adta: Helyét keresi bennünk. Úgy látja, hogy ez ma is aktuális, sokan vannak, akik keveset tudnak Mindszenty Józsefről, vagy téves ismereteik vannak róla. „Ki, hogyan találkozott a bíboros–hercegprímással?” – kérdezte a Párbeszéd Háza igazgatója.

Martos Levente Balázs Vas megyéből származik, csakúgy mint az egykori főpap. Ennek ellenére gyermekként nagyon keveset hallott róla, csak az esztergomi ferences gimnáziumban bővültek az ismeretei, a keresztényüldözések kapcsán olvastak hosszabb részleteket emlékirataiból. Ez a rendszerváltozás idején, 1990 körül történt, 1991-ben pedig diákként ő is részt vett Mindszenty József esztergomi újratemetésén.

A Központi Papnevelő Intézet rektora később találkozott a plébános Mindszenty József késői utódával, Szabó Gyula zalaegerszegi plébánossal, aki azt mondta neki: mindenki beszél Mindszentyről, „de én nem tudnám megtenni azt, amit ő megtett itt a két világháború között”. Balázs atya egyik paptársa pedig Mindszenty József zalaegerszegi éveiről írta a doktori disszertációját. Másoktól is hallott aztán, újra és újra a mártír sorsú főpapról. Úgy érzi, mintha benne is a helyét keresné, mint a Föld körüli pályán keringő műhold, nagyon sok információt fellőnek neki, de mindent csak továbbad, Mindszenty József még nála sem érkezett meg.

Kránitz Mihály félig zalai származású, de a szüleitől ő sem hallott Mindszenty Józsefről, az iskolában végképp nem, először a szentendrei ferences gimnáziumban meséltek a pap tanárok neki és diáktársainak a bíborosról. A kezébe került Közi Horváth József Mindszenty bíboros című füzete, és meghatotta a hercegprímás élete, tanúságtétele. Mihály atya ugyancsak részt vett a főpap esztergomi újratemetésén.

Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány itthoni vezetője serdülőkorában találkozott először Mindszenty József nevével, egy 1956-ról szóló, kommunista szellemben íródott tankönyvben, amelyben a népnyúzó, feudális, konok jelzőkkel illették a hercegprímást, a kép tehát diabolikus volt. Kovács Gergely viszont akkoriban már ismert néhány püspököt, így kiáltó volt az ellentét a valóság és a könyvben olvasottak között.

Kovács Gergely édesapja szüleinek hetedik gyermeke volt. Mindkét lánytestvérét Mindszenty József bérmálta, már prímásként, 1947–48-ban. Apai nagymamája elmesélte: a szertartás után mindenki hazafelé indult, és ő egy rácson át látta, hogy

egy eldugott, oldalsó kápolnában a hercegprímás egyedül imádkozik, és mintha az egész ország terhe nyugodna a vállán, kereszt alakban.

Kovács Gergelynek ettől kezdve lett a példaképe Mindszenty József. S hogy miért válik egy serdülőkorú gyerek példaképévé egy főpásztor? Először is a meg nem értettsége miatt, hiszen ez egy kamaszfiúnál alapélmény. Ezt látta benne és valami rejtett jónak a gazdagságát. Gyűjtötte a róla szóló irodalmat.

Úgy érzi, hogy a bíboros szentbeszédeiben mondja el magáról a legtöbbet, a gyerekkoráról, az érzelmeiről. Az idő múlásával lelki kapcsolat alakult ki közte és Mindszenty József között. Kezdetben ő volt a tökéletes, a hűséges, aki mindent jól látott és tudott, hozzá képest gyatrának látszottak kortársai, a főpásztorai közül is sokan. Ez egy idealizált, nem valós kép volt Mindszentyről, később Kovács Gergelyben is megfogalmazódtak kétségek, felfedezte emberi oldalát, gyengeségeit, de azt is, ahogyan meghaladja önmagát. Mit jelent ez? Megvoltak az adottságai, neveltetése, környezetének a hatása, gondolkodása. Ám ezen a pályán a Jóisten kegyelmével és az ő jó szándékával, jó szívével, elkötelezettségével, hűségével meg tudta haladni a korlátait. Olyan ez, mint a kenyérszaporítás. Van némi kenyerünk, amit a Jóisten megsokszorosít. És ez Mindszentynél is így volt, megsokszorozódott a szeretetben, a hűségben, ami hatásában is megmutatkozik.

Sajgó Szabolcs szerint ma is megfogalmazódnak a kérdések, hogy Mindszenty József fel volt-e készülve küldetésére vagy sem, nemzeti hős volt-e inkább, mint szent... Ki volt ő valójában?

Martos Levente Balázs kifejtette: Mindszenty Józsefben rendkívüli kitartás volt, belső szorgalom, az önmagával munkálkodás készsége. Ha a felkészült, illetve felkészületlen párosítást vizsgáljuk, elmondhatjuk: arra, hogy a vidék vidékéről elérkezzen Budapestre, és az ország prímásaként a Katolikus Egyházat a maga sokrétűségében képviselje, valóban kevéssé volt felkészülve. Ám egy olyan világból érkezett, ahol a hit tényleg mindent áthatott, mégpedig nem csak az elmélet sokszínűségével, hanem intuitív egységével, így nagyon nyitott volt arra, hogy mindent a hit szempontjából értékeljen. Ilyen értelemben tehát nagyon is felkészült volt arra, hogy bármilyen kérdéssel, gonddal találkozzon is, azt a szív és az akarat nagyságával közelítse meg.

A papnevelő rektoraként Martos Levente Balázsnak az lenne az első kérdése a bíboroshoz, hogy a nevelésben a sziklaszilárd következetesség vagy a másiknak szabad teret nyitó hozzáállás az elődleges. A kettő persze egybetartozik, de honnan lehetne ezt megközelíteni? Hiszen Mindszenty József arról ismert, hogy rendíthetetlen szikla. Ugyanakkor, ha megnézzük itt a kiállításon a fényképeket, megállapíthatjuk: sugárzik róla egy olyan atyai jóság, hogy ha az ember a jelszavak vagy a főpapi ruha után közelebbről a szemébe néz, akkor egy nagyon mély és szerethető, oltalmazó hatalmat lát. Az például, hogy mit jelent ma nevelni, és hogyan lehet a végletek egységét megtalálni, nagyon élő kérdés az ő alakjában.

Szabolcs atya újabb kérdésére, mit kérdezne a bíborostól, ha alkalma lenne rá, Kovács Gergely azt válaszolta: sok kérdése lenne, de a legalapvetőbb az, amit még ma is gyakran hallani, hogy sokan hiányolják Mindszenty atya körül a szeretet levegőjét. Pedig ahogy azt Martos Levente Balázs is mondta, jelen volt nála az atyai oldal, ezt fedezte fel benne Kovács Gergely is egyre jobban. Nagyon igaz rá, és mindannyiunkra, hogy a szentek nem katalógusszentek. Nem tökéletesek, mint a márványszobrok, hanem hús-vér emberek, a lényeg, hogy sugározzák másoknak azt a jóságot, szeretetet, ami bennük van. Megtegyék, ami tőlük telik. Ez valamennyiünkre vonatkozik.

A viceposztulátor szívesen megkérdezné Mindszentyt, hogy mit kapott a szüleitől, elsősorban mélyen szeretett és tisztelt édesanyjától. Élete első felében mást sem tett, mint küzdött az ő elismeréséért. Érdekes kérdés, mennyi szeretetet hozott otthonról, mennyit tudott ebből átadni, sugározni mások felé. Mindszenty nem volt olyan, mint Assisi Szent Ferenc, a nyitott, érzelmeit állandóan kimutató, kölcsönös szeretetáramlásban létező ember. A valódi szeretetre a Jóistennel és az emberekkel a börtönben talált rá, és amije volt, azt mind átadta másoknak. Ehhez kellett a hűsége, a szándéka. Nagyon izgalmas kérdés, hogyan tekintett vissza az életére ebből a szempontból.

Kránitz Mihály zalai születésűként azt kérné a bíboros-hercegprímástól, hogy meséljen a gyermekkoráról. Mindszenty József a családjában nagyon korán magába szívta az isten- és hazaszeretetet, a család, az Egyház iránti szeretetet, a munkabírást, a feladatok bátor vállalását, ami mindvégig jellemző volt rá.

Mindszenty József a remény embere volt – szögezte le Mihály atya. Hozzátette: ha valaki a papi hivatást választja, kezdetben nem tudhatja, mi vár rá. A felkészültség, illetve felkészületlenség kérdése tehát nem állja meg a helyét, hiszen az ember kap egy feladatot, amelyet a legjobb tudása szerint próbál elvégezni. Mindszenty Józsefet a Gondviselés a történelem előterébe helyezte, az Egyház és az emberek sorsa állt előtte, feladatai egyre csak növekedtek. Nehéz lett volna derűsnek maradnia egy olyan politikai, szellemi légkörben, amely teljesen szembement az Egyházzal, a katolikus tanítással, és elnyomni akarta az Egyházat és személy szerint őt is. Ő azonban nem hátrált, nem alkudott meg, és ez hatalmas erénye, ez az ő igazi példája, ami valóban hőssé és szentté teszi.

Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita (archív)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír