Mosonmagyaróváron is fogható lesz a Magyar Katolikus Rádió

Hazai – 2021. június 18., péntek | 9:44

Nemrég a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa több frekvenciapályázaton is nyertesként hirdette ki a Magyar Katolikus Rádiót. A sikeres pályázatoknak köszönhetően hamarosan Győr és Mosonmagyaróvár körzetében is fogható lesz a rádió adása.

„Az elmúlt közel egy évben öt új frekvenciát sikerült elnyernünk, ebből kettőn már hallható is a műsorunk. Tavaly október óta Cecén és környékén is fogható adásunk, a Pápán elnyert frekvenciát pedig az év elején vettük használatba. Nemsokára Győrött és Mosonmagyaróváron is jelen leszünk, ezzel huszonötre emelve aktív, földfelszíni frekvenciáink számát. Az adások indulásáról szóló részleteket egy-egy helyi sajtótájékoztató keretében jelentjük be” – mondta Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese.

A Magyar Katolikus Rádió szándéka, hogy műsorainak minden eleme által a közt, vagy az Egyház társadalmi tanításának kifejezésével élve a közjót szolgálja. Műsorában ennek megfelelően jelen van a közélet, az irodalom, a művészet, a kultúra, a tudomány és természetesen a zene.

A rádió jelenleg 22 analóg FM frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy 3,5 millió ember él, napi hallgatottsága meghaladja a 170 ezer főt. Legnépszerűbb műsorai már podcast formában is elérhetők. Népszerű a Magyar Katolikus Rádió hivatalos mobiltelefon-alkalmazása is, több ezer ember már ezen keresztül hallgatja a műsort. Az alkalmazás segítségével földrajzi korlátok nélkül, bárhol, bármikor hallgatható az élő műsor, böngészhető az archívum, olvashatók a hírek, és számos tematikus zenei csatorna kínálatából is választhatnak a hallgatók. Az alkalmazás Android és iOS rendszereken egyaránt használható.

Forrás és illusztráció: Magyar Katolikus Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria