Múltunk a reményünk, Krisztusunk a jövőnk – 225 éves az eleki katolikus templom

A szentmise elején az egyházközség tanácsadó testületének elnöke, Singer Ferenc köszöntötte Kovács Józsefet és az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte: különös öröm a közösség számára, hogy a búcsú napja egybeesik a templom alapkőletételének 225. évfordulójával. Szavai szerint az elekiek mindig rendkívüli módon kötődtek templomukhoz, mely számukra nemcsak az Isten háza, az imádkozás helye, hanem múltjuk, identitásuk és közös emlékeik egyik legfontosabb megtestesítője is.

A püspöki helynök szentbeszédének elején emlékeztetett arra, hogy amikor templombúcsúra gyűlik össze az ünneplő közösség, akkor mindazok együtt vannak, akik valamilyen módon kapcsolódtak, kapcsolódnak a templomhoz. A templom minden közösségnek találkozási helye. Elsősorban Istennel, de a közösség többi tagjával is, hiszen a kereszténység, Krisztus követése nem egyéni vállalkozás, hanem állandó, egymással való közösséget is jelent.

Nem egyedül vagyunk a padban, és nem idegen emberek ülnek mellettünk.

Mindazok, akik mellettünk vannak, Krisztushoz kapcsolják az életüket, és igyekeznek a Jézusi útmutatás szerint élni. A közösség tagjainak közös célja: találkozni Krisztussal, nemcsak itt a földi életben, hanem még inkább a végső találkozásban a földi életünk befejezését követően – mondta Kovács József püspöki helynök.

A templom védőszentje Szűz Mária, aki a tevékeny felebaráti szeretet példaképe. Életének egyik titka Erzsébetnél tett látogatása. Mária, aki szintén gyermeket vár, fontosnak tartja, hogy útra keljen és meglátogassa idősebb rokonát, aki szintén áldott állapotban van. Mária a háttérbe húzódva segít Erzsébetnek, Keresztelő János világra jövetele után pedig hazaindul. Mária Jézus életében is éppen annyira és úgy van jelen, amennyire és amikor Jézusnak szüksége van rá. A tevékeny felebaráti szeretet és az édesanyai szeretet az, amely irányítja és vezeti őt.

A mai nap a tevékeny felebaráti szeretet ünnepe. Máriának az egyik legtöbbet mondó kijelentése a kánai menyegzőn hangzik el: „Tegyétek meg, amit mond!” (Jn 2,5).

Mária akkor is és most is ugyanezt mondja nekünk, ma élő keresztényeknek: tegyétek meg azt, amit Jézus mond, és akkor jó úton jártok, azon az úton, amelyet Jézus kijelölt a számotokra. Az embernek földi élete során az Istentől ajándékba kapott időt úgy kell felhasználnia, hogy a maximumra törekedjen.

Nem minimális kereszténynek kell lennünk, hanem maximális keresztényeknek, tehát arra kell törekedni, hogy a tőlünk telhető módon a legjobban megismerjük, hogy mit kíván tőlünk Jézus, és azt megtenni – fogalmazott a szentmise szónoka.

Kiemelte: a médiazaj, a különböző nézetek és ideológiák, a fogyasztói társadalom, az anyagi dolgaink, amelyek körülvesznek minket, akadályozhatnak az Istennel való kapcsolatunkban. Rendezni kell tárgyi és lelki dolgainkat, és Isten akaratát felismerve törekedni arra, hogy szabaddá váljunk ettől a„zajos” világtól Isten számára. Ehhez ad segítséget Mária, aki figyelmeztet:

tegyétek meg azt, amit Jézus mond, és kövessétek őt, mert csak az ő útja vezet el az Istennel való találkozáshoz.

A búcsúi szentmise körmenettel zárult – az eleki és az almáskamarási közösségek német nemzetiségű, népviseletbe öltözött tagjai vitték a Boldogságos Szűzanya szobrát és kísérték az Eucharisztiát az ünneplőkkel együtt.

A szentmise végén Fazakas Gusztáv József plébános kifejezte háláját Istennek a búcsúünnepért, és megköszönte Kovács József püspöki helynöknek, hogy részt vett az ünnepi szentmisén. Szólt arról is, hogy a mai eleki közösség minden tagja együtt vallhatja a 225 évvel ezelőtt itt élő és dolgozó, csodálatos értéket létrehozó ősök hitét, amely így hangzik: „Múltunk a reményünk, Krisztusunk a jövőnk.”

Fazakas Gusztáv hangsúlyozta, hogy amit 225 évvel ezelőtt, 1796. július 3-án tettek az akkori eleki elődök, azt abból az élő hitből és indíttatásból tették, hogy

nem a múlandó javak véges értékére kell építkezni, hanem a végtelen örök értékekre.

1796-ban, amikor a frank származású németek és a területen élő magyar közösség a ma álló, csodálatos, katedrális méretű templom alapkövét lerakták, azt egy korábbi kis kápolna helyén tették meg, amelyet szintén ennek a templomnak a kegyura építtetett 1730 és 1734 között. Az építkezés csodája a templom a templomban – az új építése után ugyanis a kis kápolnát nem bontották le, hanem négy éven keresztül imádkoztak benne. 1800. szeptember 27-én helyezték fel a templom tornyának csúcsára a keresztet, és szentelték fel a nagy templomot. Ezt követően bontották el a korábbi kápolnát, amelynek több falát beépítették a nagy templom falaiba, örök emléket hagyva a kis kápolnának. A templom kereszthajója 1904-ben nyerte el ma látható, végső formáját. A kibővített templomot 1934-ben, a trianoni békediktátum aláírása utáni első püspök, Glattfelder Gyula csanádi főpásztor szentelte fel.

„Nagy kegyelem ez, 225 év! Az örökkévalóság tekintetében ez csak egy múló pillanat, mégis milyen csodálatos az Isten, hogy a pillanatot is mindig felhasználja a mi megszentelődésünkre” – fogalmazott a plébános.

A templom alapkőletételének 225. évfordulója alkalmából a Sarlós Boldogasszony-plébánia gyűjtést indított a templom külső felújítására. A gyűjtés 2024. szeptember 27-én zárul. Az akció kezdő és záró dátuma megegyezik a templom építésének időtartamával, tisztelegve az ősök áldozatos munkája előtt.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír