Nagyböjti áhítat az esztergomi Keresztény Múzeumban

Az esztergomi szeminárium kispapjaival készülhettek a nagyhétre a Keresztény Múzeum baráti körének tagjai.

Kovács Zoltán elmélkedésében többek között arra emlékeztetett, hogy ünnepeink – különösen a húsvét – örömeinek mélyén ott izzik a mély szenvedés emlékezete is. A testet öltött Fiú szenvedéséé, mely a kereszthalálhoz vezet, hogy afölött is győzelmet arasson és szenvedéseinket megszentelve Istenhez vezessen.

Az emberi szenvedés világát az emberré lett Fiúisten saját szenvedésével szentelte meg. Az emberi szenvedés, bármily sötét, bármily türelmet próbáló, de régen betemetett kapukat nyithat meg a mi életünkben is: kapukat befelé, mert legmélyebb valóságunk és békénk nem a külső, figyelemelterelő ingerekben rejlik. És kapukat fölfelé, mert a valódi, teljes gyógyulás forrása túlmutat földi kereteinken – hangsúlyozta a rektor a virágvasárnap vigíliáján tartott elmélkedésben.

E napokban lélekben-imádságban mi is elkísérjük Jézust szenvedésének útján, melynek során ő is fizikai határaihoz érkezik, és ott megtapasztalja az emberlét legnyomasztóbb határvonalát: a halált. Isten Fia valóságosan meghal, hogy nekünk életet adjon, hogy halálával törje meg a mi halálunk erejét. Milyen szép tud lenni egy míves feszület, vagy a Mátyás-kálvária a maga páratlan ragyogásával! Milyen vonzó tud lenni a már egyre közeledő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje, a hagyományos korpusz helyett a keresztény hűség útját végigküzdött szentek ereklyéivel ékesen! – fogalmazott Kovács Zoltán. – És milyen súlyos üzenete, valósága van: Krisztus és az „ő emberei”, küzdő barátai, állhatatos tanítványai maguk is mind vállukra veszik a keresztet, hogy majd a kereszt hordozhassa őket, alakítsa mindannyiukat szentté és megszentelővé.

Felidézve Goethe Faustjának híres jelenetét, és már előretekintve a legnagyobb ünnepre, a harangok, különösen a húsvéti harangok reményt zengő hangjáról beszélt a rektor. „...a húsvéti harang felzúg. Felzúg boldognak és reményvesztettnek egyaránt. Felzúg, és hangjával úgy töri meg az előző napok gyászos csendjét, ahogyan a szent éjszaka sötétjében fellobbanó húsvéti gyertya lángja a győztesnek hitt, nyomasztó sötétséget. Nincs az a sötétség, melyet Krisztus világossága képtelen volna eloszlatni! Nincs az az idegtépő csend, melyet ne tudna reményt fakasztó zengése által új, életadó hullámaival egészen betölteni a húsvéti harangzúgás!”

A feltámadt Krisztus köszöntését a nagyhét elmúltával magunk is hallani fogjuk – biztatott Kovács Zoltán –: „Békesség veletek!” Az Egyház igehirdetése, a szentségek vétele által mi is elmondhatjuk: „Láttuk az Urat!” Legyen válaszunk élő hitvallás, mint Tamásé: „Én Uram, én Istenem!” A győztes Krisztus irgalmas érintése minden sebet meggyógyít!

Az elmélkedést követően a papnövendékek énekegyüttese a nagyböjti időszakhoz kapcsolódó egyházzenei darabokat adott elő. Karvezetőjük a Hittudományi Főiskola musica sacra tanára, Pálmai Árpád volt, aki maga is előadóművész.

Forrás: Keresztény Múzeum

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír