Nagyböjti lelkinapot tartottak a MÉCS közösségek a fővárosban

Hazai – 2018. március 6., kedd | 15:45

Az ország számos pontjáról és a határon túlról is érkeztek házaspárok a MÉCS nagyböjti lelkinapjára, amelyet Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke tartott március 3-án Budapesten, az MKPK irodaházában.

„A hitet és a szerelmet nem tárgyként kell őriznünk, hanem úgy, mintha tüzet őriznénk. A hamu alatt izzó parazsat az emlékezés szítja fel; Istennel és a házastárssal kapcsolatban egyaránt fontos ez. Aki elveszíti a múltját, jövő nélkülivé válik. Ezért az emlékezet őrzése nem nosztalgiázás, hanem a jövő őrzése” – hangsúlyozta Bíró László püspök első elmélkedésében, Ferenc pápának a 2017-es Rimini Meetingre küldött üzenetére utalva.

A MÉCS közösségek tagjai és a MÉCS Napokon részt vevő jegyes- és házaspárok – immár két évtizedes hagyományhoz hűen – három elmélkedést hallhattak a nap folyamán, ezt a házaspárok tanúságtétele és csoportbeszélgetés követte. Az elmélkedések idén Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításnak negyedik fejezetére, a szeretethimnuszhoz fűzött gondolataira épültek. Az előadások hamarosan meghallgathatók lesznek a családközösségek honlapján.


A találkozót záró szentmise előtt a házaspárok megismerhették a következő hónapok terveit, a fiataloknak, egyedülállóknak, jegyeseknek, házasoknak szervezett MÉCS Napok időpontjait.

Különleges kezdeményezés a júniusra tervezett MÉCS Napok élettársaknak című program. Gabriel Calvo atya e lelkigyakorlata a szentségi házasság nélkül tartósan együtt élő párok számára mutatja fel – a tanúságtétel meggyőző erejével – a szentségi házasság kegyelmeit és erejét.

Forrás és fotó: Ménesi Krisztina/MÉCS

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria