Ahogy a földön élünk, olyan lesz az égi életünk is – A Győri Egyházmegye érettségizői találkoztak

Hazai – 2017. október 25., szerda | 16:33

A Győri Egyházmegye érettségiző diákjainak találkozóját és lelkigyakorlatát október 14-én rendezték meg a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban.

A lelkinap Kaposi Gábor győr-révfalui plébános, egyetemi lelkész, ifjúsági referens Ne aggódj a holnap miatt, Isten már ott van! című előadásával kezdődött. Kaposi Gábor közvetlenül, sok személyes példával és a fiatalok által ismert szituációk felvillantásával színesítette mondandóját, motiválva a téma kapcsán következő kiscsoportos beszélgetéseket. A fiatalok nyitottan és őszintén tárták fel, hogy mi aggasztja őket, és miért nehéz legyőzni szorongásaikat. Ezután szimbolikusan „útjukra bocsátották” a félelmeket: léggömbökhöz kötözve, majd elengedve őket a szép őszi napsütésben.

A program a Láthatatlan Színház fellépésével folytatódott: a tékozló fiú példabeszédének modern feldolgozását adták elő. A diákok bekötött szemmel, a csapatvezetők által eléjük tett tárgyakat érzékelve lettek részesei a történetnek.

Az ezt követő zenés áhítat a nap lelki csúcspontját, az ünnepi szentmisét készítette elő, melyet Veres András győri megyéspüspök mutatott be.

A főpásztor a „minden ember boldog akar lenni” tételmondatot állította szentbeszédének középpontjába. Vörösmarty Mihály A merengőhöz című költeményét idézve mutatott rá a boldogság mibenlétére. Hangsúlyozta: ahogy a földön élünk, olyan lesz az égi életünk is. Nem a földi boldogság tesz minket igazán boldoggá, mert az csak pár óráig vagy napig tart, hanem az, amit Istentől kapunk. E világi boldogságunk elővétele az égi boldogságnak. Akkor lehetünk igazán boldogok, ha Isten szavát nemcsak meghallgatjuk, hanem szívünkbe is fogadjuk. Azok az emberek reményvesztettek, akik nem képesek befogadni és elfogadni Isten szavait, azonban az Úr igyekszik segíteni és felemelni őket ebből az értetlenségből. Assisi Szent Ferenc az igazi örömet így írta le Leó testvérnek: ha egy fagyos téli éjszakán tér vissza Perugiából, és hiába zörget szállása ajtaján, testvére nem engedi be, sőt durván elküldi őt, és ő mégis képes megőrizni a türelmét a méltánytalanság ellenére. Assisi Szent Ferenc szerint ebben áll az igazi öröm, az igazi erény és a lélek üdvössége – mutatott rá a győri megyéspüspök.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria