Negyedszázados évfordulót ünnepelt az egri Szent Imre-iskola

2018. november 9. péntek 19:59

1993-ban került ismét az Egri Főegyházmegye fenntartásába az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola. A negyedszázados évfordulóról ünnepi műsorral emlékeztek meg november 8-án.

Az egri Deák Ferenc utcában található intézményt 1929-ben alapították. Az államosítás után 5. számú iskola, majd Deák Ferenc Általános Iskola néven működött. 2009-ben kapta vissza a Szent Imre nevet, melyet alapításától az államosításig viselt. A Jó Pásztor Óvodával egyesített intézmény 2017-től a Kossuth Lajos utcai iskolával is kibővült, így több mint 700 diák tanul itt.

A 25 éves jubileumról egész hetes programsorozattal emlékeztek meg. November 8-án, csütörtökön ünnepi műsor keretében köszönték meg a fenntartónak, a jelenlegi és korábbi dolgozóknak, valamint diákoknak az elmúlt időszak lehetőségeit, eredményeit. Az ünnepségen énekkel, zenével, verssel és tánccal közreműködtek az iskola tanulói.

Valkó Viktor igazgató beszédében kiemelte: Jézus Krisztus itt van az iskola falai között, s a munkatársakkal együtt azért dolgoznak, hogy az intézményből kikerülő gyermekek Istent, hazájukat és embertársaikat szerető jó emberek legyenek.

Ternyák Csaba egri érsek köszöntőjében Arkhimédész gondolatát idézte: „Adjatok nekem egy fix pontot, és én kimozdítom helyéről a világot!” A főpásztor hangsúlyozta: végigkíséri az ember életét a fix pont keresése. Mi Jézus Krisztus személyében találjuk meg ezt, hozzá igazítjuk életünket, ő adja meg a keresett biztonságot. A Katolikus Egyház iskolaszervező, oktató munkájának, az új generációk nevelésének is Jézus Krisztus a középpontja, s a személyes életünkben is ő a biztos pont, benne találjuk meg üdvösségünket.


Ahogy ő Emberfiának nevezte magát, mi is azok vagyunk Isten gyermekeiként, s a diákokat is erre kell vezetnünk, s így a gyermekekből a remények szerint az Egyház hasznos tagjai, papjai, családapák, családanyák lesznek majd. A főpásztor beszéde végén Isten bőséges áldását kérte az itt dolgozókra és tanulókra.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
segitettbol-lett-segito-bemutatjuk-szent-erzsebet-rozsaja-dij-idei-kituntetettjet
Segítettből lett segítő – Bemutatjuk a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjét

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén Horváth Kálmánnét, a Katolikus Karitász győri csoportjának önkéntesét tüntette ki a Szent Erzsébet rózsája díjjal, melyet Veres András, az MKPK elnöke adott át november 17-én a Szent István-bazilikában. A díjazottról szóló riportunkat olvashatják.

11:41
egyhazmegyei-ifjusagi-talalkozo-kiskoroson-misszios-kereszt-jelenleteben
Egyházmegyei ifjúsági találkozó Kiskőrösön, a missziós kereszt jelenlétében

Kiskőrösön rendezték meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye ifjúsági találkozóját, a KEFIR-t november 17-én.

13:24