Negyvenedik alkalommal végzett szűrővizsgálatokat a Katolikus Karitász orvosmissziója

Hazai – 2021. július 13., kedd | 14:29

Több mint 140 rászoruló gyermek és felnőtt prevenciós vizsgálatát végezte el az orvosmisszió a Szent Mihály Gyermekotthonban a kárpátaljai Ráton. A Katolikus Karitász önkéntesei már második alkalommal látogattak el a fontos gyermekmentő tevékenységet végző intézménybe.

Számunkra nemzetiségétől függetlenül minden hazánkkal szomszédos régióban élő felnőtt és gyermek egészsége fontos, ezért is segíti folyamatosan Magyarország a szomszédos Ukrajnát és lakosságát, a főkonzulátus az orvosmisszió jószolgálati tevékenységét – mondta hazánk ungvári főkonzula, amikor meglátogatta a Karitász munkatársait. Bacskai József kiemelte, fontos üzenet, hogy a segélyszervezet orvosai és segítői keresztényi szeretetből dolgoznak és a vizsgálatokon túl ingyen biztosítják a szemüvegeket, lúdtalpbetéteket és egyéb szükséges gyógyászati segédeszközöket a rászorulóknak.

Az orvosmisszió az elmúlt hetekben a Délvidéken, Szerbiában végzett vizsgálatokat. A koronavírus-járvány harmadik hullámát követően ez az első alkalom, hogy az önkéntesek ismét Kárpátalján dolgoznak.

2017-ben a kárpátaljai Gyertyánligeten kezdte meg tevékenységét az orvosmisszió, és immár negyvenedik alkalommal kelt útra, hogy prevenciós szűréseket végezzen.

A Katolikus Karitász elsősorban gyermekek fogászati, szemészeti és ortopédiai, életminőséget javító vizsgálatát végzi a határon túl, de felnőttek vérnyomás- és vércukorszintmérése, továbbá EKG-vizsgálata is szerepel a betegségmegelőzési programban. A Katolikus Karitász orvosai 2019 óta várandós nőket is vizsgálnak, továbbá kismama-tanácsadást és nőgyógyászati rákszűrést is végeznek.

Az orvosmisszió 2017 óta több mint háromezer óvodás és kisiskolás, valamint kétezer felnőtt prevenciós vizsgálatát végezte el, továbbá közel hatszáz nőgyógyászati rákszűrést. Elkészíttettek több mint hétszáz szemüveget és ezer lúdtalpbetétet.

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Vermes Tibor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria