Negyvenháromezer lépés a gyermeket várókért és a gyermekáldásra várókért

Hazai – 2017. szeptember 1., péntek | 10:44

Augusztus 26-án a bátorligeti Keresztelő Szent János-templomból Magyar Márton görögkatolikus áldozópap lelkivezetésével elindult az Istenszülő zarándoklat, hogy a hívek megtegyék a Mária Út mintegy 33 kilométeres szakaszát, imáikat felajánlva a gyermeket váró házaspárokért.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Istenszülő zarándoklat Bátorliget és Máriapócs közötti szakaszán Pappné Ternován Margit szervezésében augusztus 26-án immár negyedik alkalommal, hajnali, 4.30-as gyülekező és imádkozás után zarándoklat indult a bátorligeti görögkatolikus templomtól.


A 33 kilométeres táv egyik megállóján, Piricsén Erdei Tamás parókus, másik megállóján, Nyírbogáton Terdik Mihály parókus várta és köszöntötte a zarándokokat.


A Mária Útra, a lélek útjára lépő fiatal és idős hívek együtt egymást segítve és hitükből erőt merítve tették meg azt a közel 33 kilométert, ami elvezette őket a máriapócsi Szent Mihály-kegytemplomig. A kegykép előtt Szocska Ábel apostoli kormányzó tartott Parakliszt, és átadta Ferenc pápa zarándokoknak küldött üzenetét, amelyet Erdő Péter bíboros kérésére fogalmazott meg. A pápa levelében azt kívánta, hogy Isten anyjának mennyei oltalma terjedjen ki mindenkire, akik a Szűzanya iránti gyermeki tiszteletben részt vesznek, és apostoli áldását adta a zarándokokra, különös tekintettel pedig a gyermeket váró házaspárokra.


„Ezek az arcok ragyognak – fogalmazott beszédében a zarándokokról szólva kormányzó. –Ezt az örömöt és ragyogást jó visszatükrözni, mert a Szűzanya is érzi, hogy gyermekei tettek érte valamit."

Az 1Úton zarándoknap logója, egy talp, egy lépés. A Bátorligetből induló zarándoklók lépésszámlálója szerint negyvenháromezer lépés vezetett Máriapócsra.


„De vajon hány lépést teszünk meg úgy, hogy arcunkon nem látszik a ragyogás, a megérkezés öröme?” – kérdezte a kormányzó. „Ez a negyvenháromezer lépés igazából nem Máriához, hanem az üdvösség felé vezetett. Negyvenháromezer lépés, melyet most a Szűzanya felemel.”

Forrás és fotó: Győri Krisztina, Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria