Németh László általános püspöki helynököt köszöntötték Mosonban

Hazai – 2019. szeptember 25., szerda | 14:58

Plébánosi szolgálatának egykori helyszínén, a mosonmagyaróvári Nepomuki Szent János-templomban hálaadó szentmise keretében köszöntötték paptestvérei és a hívek szeptember 20-án Németh Lászlót, a Győri Egyházmegye általános püspöki helynökét 75. születésnapja alkalmából. A szentmise főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök volt.

A főpásztor szentbeszédében a hálaadás jelentőségére hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett, csak az öntelt, gőgös ember gondolja azt, hogy mindent magának köszönhet, azonban minden, ami az embert körülveszi, a Teremtő Isten műve. Az életünk, a képességeink, az adottságaink is Isten ajándékai. Talentumainkat azért kaptuk az Úrtól, hogy általuk másokat gazdagítsunk.

Csak az az ember leli örömét a kapott ajándékokban, aki kész arra, hogy ezeket vonakodás nélkül megossza másokkal. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Jézus tanítása legyen az életprogramunk, mert csak így lehet teljes az életünk. Az Úr örömre, boldogságra teremtett bennünket – hangsúlyozta Veres András.

A szentmisét követően a plébánia udvarán tartott fogadással folytatódott az ünnep, ahol Nagy István agrárminiszter; Harrach Péter országgyűlési képviselő; Széles Sándor kormánymegbízott; Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere; valamint Tóth József Péter, Lipót polgármestere is jókívánságait fejezte ki Németh László atyának.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Nepomuki Szent János-plébánia, Mosonmagyaróvár

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria