Nemzetközi vészhelyzetkezelési gyakorlaton vettek részt a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei

Hazai – 2022. szeptember 9., péntek | 9:44

Hét országból összesen tizenhat csapat, mintegy ötszáz fő vett részt augusztus 29. és szeptember 3. között a Profound katasztrófa-válaszadási terepgyakorlaton, köztük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési munkacsoportjának csapata.

A Profound Gyakorlat és az azt támogató projekt célja a magyarországi, szlovákiai és romániai árvízvédelmi civil szervezetek együttműködésének javítása, a Duna Régió szomszédos országainak bevonásával.

Ötnapos nemzetközi gyakorlaton vettek részt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési szakemberei a Szuverén Máltai Lovagrend francia szervezetének tagjaival és a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság hat tagjával kiegészülve. A gyakorlat során a csapatoknak az árvízi védekezési feladatok mellett többek közt kárfelmérés, vízi és búvármentés, személykeresés, elsősegélynyújtás és magasabb szintű egészségügyi ellátás, pszichoszociális segítségnyújtás volt a feladatuk.

A gyakorlat első felét három helyszínen, Szilason (Szlovákia), Szatmárnémetiben (Románia) és Vásárosnaményben (Magyarország) tartották; majd a teljes körű gyakorlatra Dunaújvárosban került sor szeptember 1. és 3. között.

A szimuláció szerint a tavasz heves esőzésekkel érkezett. Ez súlyos áradásokat okozott a Dunán és a Tiszán. A gyakorlat elemei korábbi eseményeken és a helyi kockázati tényezőkön alapultak, élethűen mutatták be a különböző környezeti katasztrófa-, kitelepítéses és egészségügyi kárhelyeket.

A részt vevő polgári védelmi szervezeteknek lehetőségük volt együtt megtapasztalni a vészhelyzetek összetettségét, hogy egy valós helyzetben minél összeghangoltabban és eredményesebben tudjanak reagálni és segíteni. A gyakorlaton lebonyolításáért az EU által támogatott Profound vezető projektpartnere, a Budapesti Tűzoltó Szövetség felelt, amely a Magor Egyesülettel együtt végzi az irányítást.

A háromnapos gyakorlaton hét országból összesen 16 csapat vett részt. Magyarországról a Sonar – Felső-Tiszavidéki Búvár- és Mentőegyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt – H-HERO Egészségügyi Egység, a Fővárosi Vízművek, a Budapest Mentőszervezet, a Borsod-Abaúj-Megyei Tűzoltó Szövetség és a HUNOR városi kutató-mentő csoport; Szlovákiából a Szilas Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Bősi Önkéntes Tűzoltó Egyesület; Romániából a Multisalva Egyesület, az Apell TAST Team Romania és a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület; voltak még csapatok Horvátországból, Bulgáriából, Bosznia-Hercegovinából, illetve Szerbiából (Horvát Tűzoltó Szövetség, Horvát Hegyimentő Szolgálat, Plovdiv 112 (BG-P-112) mentőegység, CPA RS HCP és WSR csoport).

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Mózes Anita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria