Oklevelet adtak át Szocska A. Ábelnek, a Szent Miklós görögkatolikus székesegyház értékgondnokának

Hazai – 2018. május 22., kedd | 12:12

Május 18-án Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester emléklapot adott át a Nyíregyházi Települési Értéktárba újonnan bekerült helyi értékek képviselőinek, így a települési értéktárba tavaly felvett Szent Miklós-székesegyház értékgondnokának, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspöknek is.

Kovács Ferenc polgármester a nyíregyházi városnapok programsorozat május 18-i nyitórendezvényén köszöntötte a település értéktárába tavaly bekerült helyi értékek értékgondnokait.

Nyíregyháza újratelepítésének 265. évfordulója alkalmából arról beszélt a polgármester, hogy az elmúlt századok mennyi jelentős tárgyi és szellemi értéket, kiváló mestert és művészt adtak a városnak, de „értékek nemcsak a múltban, hanem a jelenben is képződnek”. A város odafigyel ezek elismerésére, ezt bizonyítja többek között az öt évvel ezelőtt létrehozott Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság, valamint az, hogy immár negyedik éve a városnap nyitóakkordjaként oklevelet adnak át a helyi értékek gondnokainak.

A bizottság az elmúlt évben a már meglévő huszonnyolc mellé az alábbi tizenegy nemzeti értéket vette fel a Nyíregyházi Települési Értéktárba: Szent Miklós-székesegyház; Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság kultúraközvetítő tevékenysége; Kósa Ferenc filmrendező munkássága; „Hagyományok, becsület, elkötelezettség” – a Nyíregyházi Tűzoltóság tevékenységén keresztül; a Váci Mihály Kulturális Központ épülete; Rottaridesz István zászlós és Vágó József tiszthelyettes, Magyar Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett katonahősök végső nyughelyei az Északi temetőben; Hammel József Nyíregyházáról készített fotógyűjteménye; a Jóba család munkássága és a Jóba-nyomda produktumai; a Magyar Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagcsoportjának munkássága; Szilágyi Jenő birkózó sporttevékenysége; Elek Emil fotóművész Nyíregyházát ábrázoló fotógyűjteménye és munkássága.

A Szent Miklós-székesegyház értékgondnokaként Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is átvette az oklevelet.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria