Október 1-jétől egész nap nyitva lesz a Lehel téri templom

Hazai – 2017. szeptember 29., péntek | 17:35

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek október 1-jén ellátogat a budapesti Lehel téri Szent Margit-templomba, hogy együtt imádkozzon a hívekkel az új plébániai kormányzó, Monostori László szolgálatának megkezdése alkalmából.

A Lehel téri plébánia az elmúlt évben Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő egyházközségévé nőtte ki magát. Az elsőáldozó gyermekek száma megnégyszereződött, a bérmálkozó fiatalok pedig tavasszal háromszor annyian voltak, mint az elmúlt időszakban. Az eddigi összesen hat vasárnapi szentmise mellett – a nagy igényre való tekintettel – szeptember közepe óta egy hetedik, könnyűzenei szolgálattal kísért szentmisét is bevezettek 19.30-as kezdettel, amely igen népszerű a fiatalok körében: már az első fél nyolcas misén is több mint százötven fiatal vett részt, számuk pedig vasárnapról vasárnapra nő.

A Lehel téri templom igen forgalmas helyen található, ezért napközben sokan betérnek imádkozni, elcsendesedni ide, vagy egyszerűen csak megpihenni, nézelődni. A templom mind ez idáig kizárólag a szentmisék alatt volt látogatható, ám ez október 1-jétől megváltozik, és egész napos nyitvatartással várják a betérőket. Ez azért is fontos, mert a BKK a tervek szerint november közepén megkezdi az M3-as metró felújítási munkálatait, és éppen a Lehel téri templom mellett biztosít majd átszállási lehetőséget a metró és a pótlóbuszok között, ezáltal napi több százezer ember fog elhaladni a templom mellett. A templom kapui nyitva fognak állni az utazók előtt is, akik akár üzemzavar vagy rossz időjárás esetén is megpihenhetnek, erőt gyűjthetnek a templom padjaiban, és lelkileg feltöltődve folytathatják útjukat.

A Lehel téri templomban vasárnaponként Ruppert József piarista szerzetes, Monostori László plébániai kormányzó, Fábry Kornél, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus általános titkára, lazarista szerzetesek és Lakatos Bence káplán prédikációi hallhatók.

Erdő Péter bíboros az október 1-jei ünnepi szentmisét 10.30 órától mutatja be a Lehel téri templomban.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria