Ökumenikus családi napot tartottak Lébényben

Hazai – 2019. október 3., csütörtök | 12:44

„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10) mottóval rendezték meg szeptember 21-én az első Keresztény Családi Napot a lébényi Szent Jakab Látogatóközpontban, a római katolikus és az evangélikus felekezetek közös programjaként.

Elsőként Juhos Imre lébényi plébános köszöntötte a vendégeket, majd Weltler Gábor malomsoki evangélikus lelkész A hit a modern világban című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A lelkipásztor kifejtette, a modern embernek nincs semmije, ami bensőséges magánügye lenne, hiszen örömét, fájdalmát is közszemlére teszi a közösségi médiában. Ezzel szemben a keresztény hitet „be akarják kergetni a négy fal közé, azt hazudva, hogy az a magánügy. Pedig a hit a legszentebb közügy!” 

Ezt követően Németh Gábor teológiai tanár tartott előadást Családban élő keresztény, keresztény család címmel, hangsúlyozva a példamutatás fontosságát. A család, az otthon az elsődleges hely, ahol találkozunk egy-egy követendő példával. „De hol van az otthon?” – kérdezte tőle egyszer egy növendéke. „Az otthon ott van, ahol biztonságban érezhetjük magunkat” – mondta, rámutatva arra, hogy akár egy közösség is betöltheti az otthon, a család szerepét.

A családi nap folyamán a gyermekek kézműves-foglalkozásokon vehettek részt a Szent Jakab Látogatóközpont épületében. Fellépett a helyi Vox Angelica kórus, valamint közös áhítatot tartottak Koháry Ferenc lébényi evangélikus lelkész vezetésével a Szent Jakab-templomban. A lelkipásztor beszédében kiemelte, mennyire fontos napjainkban az összefogás, az egymás iránti kölcsönös tisztelet és szeretet, melynek jegyében a Keresztény Családi Nap is telt. A rendezvény közös vacsorával zárult, melyen a lébényi katolikus egyházközség vendégelt meg minden résztvevőt.

A Keresztény Családi Napról bővebben ITT olvashatnak. További fotók ITT találhatók.

Forrás: Szent Jakab Látogatóközpont/Győri Egyházmegye

Fotó: Szent Jakab Látogatóközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria