Ökumenikus imádságot tartottak halottak napján a pécsi német-magyar katonatemetőben

Hazai – 2020. november 5., csütörtök | 12:07

Halottak napján, november 2-án a Pécsi Egyházmegye Német Referatúrája és a pécsi református gyülekezet hívei közös megemlékezést tartottak és imádkoztak a pécsi köztemető német-magyar katonatemetőjében nyugvó testvéreink lelki üdvéért.

Az ökumenikus szertartáson jelen volt Johannes Haindl, Németország magyarországi nagykövete is, aki a megemlékezés során a béke és az emberi jogok mellett szólalt fel. „Több mint hetven éve élünk békében Európában, és mára annyira hozzászoktunk ehhez, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lenne most egy háború. Ugyanakkor a béke megköveteli azt az erőfeszítést, hogy a jelent a múlthoz viszonyítsuk, ezáltal jobban megértsük, és levonjuk a tanulságokat” – mondta a nagykövet.

Németh Norbert református lelkész is kifejezte tiszteletét a háború áldozatai iránt, különösen azért a csatában elesett 220 német katonáért, akiknek végső nyughelye a pécsi köztemető német-magyar katonatemetője.

Wigand István bonyhádi plébános, német nemzetiségi referens a halottak napi ökumenikus imádság alkalmával német nyelven szólt az egybegyűltekhez. Sokszor és sokáig fegyverekkel próbáltuk megoldani a konfliktusainkat, ami csak sötét perceket, megannyi kiontott vért, megtört életet, eltemetett reményt eredményezett. Erőfeszítéseink hiábavalók voltak – fogalmazott, és kérte az Urat, vezessen mindenkit a béke útján, nyissa fel a szemünket és tárja ki szívünket, és adjon bátorságot, hogy ezt mondjuk: „Soha többé ne háborúzzunk!” Őrizze bennünk a remény lángját, hogy türelmes kitartással dolgozzunk a párbeszéd és a megbékélés érdekében, hogy végre megvalósulhasson a béke.

Az ünnepség koszorúzással zárult.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Laufer László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria