Ökumenikus imaórát tartanak korunk vértanúinak emlékére Budapesten

Hazai – 2022. április 7., csütörtök | 18:19

Április 12-én, nagykedden 19 órakor a budapesti Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban ökumenikus imádságot szervez a Sant’Egidio közösség, korunk vértanúira emlékezve. A szertartást Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezeti.

Az ökumenikus imádságon ortodox és protestáns résztvevők imádsággal és énekkel szolgálnak.

Napjainkban sok keresztény adja életét az evangéliumért. Sok országban üldözik őket, másutt a háború, a terrorizmus áldozataivá válnak, vagy életüket adják a rájuk bízottakért, például járványok idején. Az ő emlékezetük a nagyhét szívében elővételezi az Úr Jézus passióját, kereszthalálát, de feltámadását is, mert a mártírok a szeretettel győzelmet arattak az önszeretet fölött.

II. János Pál pápa 2000. május 7-én a római Colosseumban ökumenikus igeliturgiát vezetett a 20. század vértanúinak emlékére. A mártírium négy földrészen folytatódik. Az elmúlt években megemlékeztek – többek között – a 2005 augusztusában Taizében meggyilkolt Roger Schütz testvérről; Andrea Santoro atyáról, akit 2006 februárjában a törökországi Trabzonban lőttek agyon, miközben kis templomában imádkozott; a Jemenben meggyilkolt Szeretet Misszionáriusairól, vagy a nyolcvanhat esztendős korában a franciaországi Saint Etienne-ben, saját templomában leszúrt Jacques Hammel atyáról; a 2003 márciusában Budapesten meggyilkolt Andorka Eszter evangélikus lelkésznőről és a 2013 szeptemberében Cibakházán megölt Szarvas András katolikus plébánosról.

Megemlékeznek mindazokról a keresztényekről, akiknek tanúságtételét nem ismerjük, de akik számára saját életük megmentésénél fontosabb volt az evangélium és a rájuk bízottak megmentése, akiknek nevét feljegyezték az élet könyvében. Az imádság alkalom arra, hogy kérjük az Urat a megpróbáltatások között élő testvéreinkért is.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit az imaórára.

Forrás: Sant’Egidio közösség

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria