Ökumenikus istentiszteletet tartottak a huszárok ünnepén Pákozdon

Hazai – 2022. szeptember 30., péntek | 9:46

Szeptember 25-én ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg a Pákozd melletti Mészeg-hegyen lévő Nemzeti Emlékhely Szent László-szobra előtt a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség megalapításának 30. évfordulójáról.

A megjelenteket Vargha Tamás miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár köszöntötte. Felidézte, hogy a szövetség munkája nyomán sok ezren ismerték meg a magyar huszárok dicsőséges múltját. Hozzátette: a magyar „huszár” elnevezés fogalommá vált az egész világon.

„Lehet mit tanulni tőlük, Isten éltesse a magyar huszárokat” – zárta szavait az államtitkár.

Az imádságos ünnepen Berta Tibor katolikus, valamint Jákob János protestáns tábori püspök kérte Isten áldását a megjelentekre, köztük a hagyományőrző huszárokra és az egész magyar honvédelemre.

A magyar huszár emlékét meg kell őrizni az ifjúság szívében – hangsúlyozta Jákob János dandártábornok. – Példájukban a reménytelennek látszó helyzetben való újrakezdés reményét, a hazához való feltétlen hűséget látjuk.

Élvezzék a magyar huszárok atyai házad örömét – imádkozott a Megváltóhoz Berta Tibor tábori püspök, majd Isten oltalmát, áldását kérte a magyar huszárságra és a magyar honvédségre.

Az istentisztelet végén a jelenlevők elhelyezték a tisztelet virágait Szent László király szobránál.

Forrás és fotó: Katolikus Tábori Püspökség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria