Ökumenikus rendezvényen mutatták be Debrecenben Krakomperger Zoltán katolikus teológus könyvét

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Krakomperger Zoltán, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet professzora, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa Isten igéjének üdvrendi hatékonysága című könyvét Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja mutatta be, köszöntőt mondott Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, és referátumot tartott Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Palánki Ferenc gratulált a szerzőnek, és elmondta, a kötet mély és fontos teológiai igazságokra mutat rá, a címe pedig provokatív és sok gondolatot ébreszt. A főpásztor többek között azt hangsúlyozta, hogy Isten igéjében az a megtisztelő az ember számára, hogy Isten méltónak talált bennünket arra, hogy szólt hozzánk. A Szentírás olvasását imádsággal kell kísérni, és akkor rádöbbenünk arra, hogy mi az Isten akarata a saját életünkben. Isten igéjéből megismerjük az igazságot, de nem elég megismerni, aszerint is kell élnünk. Ebben segít és erősít meg a könyv, amely a szentségek egyháza mellett az ige egyházát is hangsúlyozza, hiszen mindkettő az Isten kegyelmének közvetítő eszköze.

Dolhai Lajos rektor bevezető beszédében kifejtette, a Katolikus Egyház ökumenikus lelkülettel tekint arra a folyamatra, amelynek eredményeként a protestantizmussal a kereszténység egy új formája jött létre 500 évvel ezelőtt. Az a különbség viszont, amelyet a felekezetek között az „ige egyháza” és a „szentség egyháza” címszavak jelentettek, mára már megszűnt. Ezt fejti ki a szerző, Krakomperger Zoltán Otto Semmelroth SJ katolikus teológiája alapján, akinek igeteológiája nagymértékben segítette ennek a kérdéskörnek a katolikus átgondolását. A szerző előszavában olvashatjuk: „Ez a munka azzal a szándékkal készült, hogy az Isten igéjének valóságát és üdvhatékonyságát körülvevő csendet megtörje.”

Dolhai Lajos utalt Karl Barth protestáns teológus megfogalmazására, akinek kritikus megjegyzése szerint a katolikus teológiában az ige teológiája helyett csak „silencium altissimum” („a legnagyobb csend”) van.

A katolikus teológiában az elmúlt évszázadokban nem dolgozták ki olyan mélységben az igeteológiát, mint a protestáns teológiákban. A reformáció egyházai az ige egyházai lettek, ennek fontosságát hangsúlyozták a szentségek rovására az üdvösség eszközei közül. A Katolikus Egyház pedig a szentségek egyháza lett. Így érthető, hogy a katolikus teológiában háttérbe szorult az ige teológiája, ez azonban a II. vatikáni zsinat óta megszűnt, újraértékelték az ige szolgálatát – mutatott rá a rektor. – A német teológusok közül mindenekelőtt Otto Semmelroth SJ teológiájában mutatkozik ez meg, aki szakértőként vett részt a II. vatikáni zsinaton.

Dolhai Lajos arra is felhívta a figyelmet, hogy Krakomperger Zoltán  tartalmilag és formailag is kiváló 300 oldalas kötetének gazdag bibliográfiája és német nyelvű összefoglalója is jelzi, hogy tudományos műről van szó. A könyv borítóján egy ravennai múzeumban őrzött márványoltár részletei láthatók.

Ezt követően a rektor a kötetről mint a szerző disszertációjának fejezeteiről beszélt, amelynek első része a téma megértésének feltételeiről szól, és a dolgozat módszerét foglalja össze. Rámutatott: Krakomperger Zoltán fontosnak tartotta az ige fogalmának tisztázását is. A híres református teológus, Karl Barth megfogalmazása szerint ennek három formája van: a megtestesült Ige, a hirdetett ige és Isten írott igéje. A következő fejezet az Isten ajkáról elhangzó ige hatékonyságát mutatja be számtalan ó- és újszövetségi példa, idézet segítségével. Majd az Egyház ajkáról elhangzó isteni ige hatékonyságának bibliai és teológiai alapját fejti ki a szerző, ezután pedig – a katolikusok számára különösen tanulságos fejezetben – Isten igéjének üdvhatékonyságát a szentségekhez viszonyítva elemzi.

Dolhai Lajos hangsúlyozta, a szerző megfogalmazása alapján nyilvánvaló, hogy az igehirdetés és a szentségek egymásnak nem vetélytársai, a kettőt nem lehet szembeállítani egymással.

Az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora ezután az egyoldalúság veszélyére hívta fel a figyelmet, miszerint a protestáns teológia az ige felől értelmezi a szentségeket, a katolikus teológia pedig a szentségek felől közelít Isten igéjéhez. A megoldás útja az, ha rámutatunk az ige és a szentségek benső, lényegi összefüggésére. Ezt a feszültséget oldja fel a kötet a református és katolikus teológusok munkái alapján. Legismertebb a 20. század második felének nagy német teológusa, Karl Rahner megfogalmazása, mely szerint Isten szavát úgy tekinthetjük, mint az üdvösség meghirdetését és felajánlását, a szentségek pedig Isten igéjének legtökéletesebb, leghatékonyabb megvalósulásai.

A rektor kiemelte, ezeket az elgondolásokat manapság már kevésnek tartják, hiszen ezek csak előkészítő szerepet szántak a kérdéses témának. Rámutatnak azonban arra, hogy az igehirdetésnek az Egyház szentségére irányulva van kegyelemközlő hatékonysága. A könyv egyik fejezete ezzel kapcsolatban bemutatja Otto Semmelroth modelljét a II. vatikáni zsinat mérlegén. Lényege: az üdvtörténet, de különösképpen a Krisztusban megvalósuló üdvösségi mű struktúráját elemezve rámutat az ige és a szentségek közötti helyes összefüggésre – az isteni szó kijelöli a felülről lefelé, Istentől az ember felé irányuló vonalat, míg a szentségek az alulról felfelé, embertől Isten felé haladó irányulást fejezik ki számunkra.

Fekete Károly örömét fejezte ki a könyv megjelenéséért. A református püspök évtizedekig tanított a debreceni teológián igehirdetéstant, így szívesen vállalta a kötet protestáns szemléletű bemutatását. Beszéde elején elmondta, a reformátusok számára két szentség létezik, a keresztség és az úrvacsora.

Az, amit a katolikusok is számonkérnek rajtunk, hogy ritkán veszünk úrvacsorát, a múlt század ’70–80-as éveitől kezdve egészen más fénybe került. Ezt a változást a református hívek közül is kevesen ismerik – mondta Fekete Károly, a ritka úrvacsoraosztásra hiányosságként utalva. Az 1985-ös magyarországi Ágenda megjelenésétől kezdve ugyanis azt szorgalmazzák, hogy aki igazán szereti Krisztust, és szövetségre lép vele, az eddigiekhez képest gyakrabban járulhat az úrvacsorai asztalhoz. Debrecenben legalább havonta, de a református nagytemplomban szinte kéthetente van úrvacsorai alkalom. A református püspök így fogalmazott: „Ezzel nem lettünk kevésbé jó kálvinisták, reformátusok.” A gyakoribb úrvacsoravételt megerősítve a Kálvin strasbourgi száműzetése alatti (1538–41) évekre utalt, amikor a reformátor a menekült gyülekezetben minden vasárnap adott lehetőséget úrvacsorai közösségre, és emellett igét is hirdetett, prédikált. Továbbá kortörténeti jelenségnek nevezte, amikor a genfi városi tanács ritkább úrvacsoraosztást rendelt el. Összegezve tehát, a gyakori úrvacsorához járulás lehetősége a reformátusoknál is megvan.

Fekete Károly a reformátusok katolikusok iránti kritikáját fogalmazta meg, amely szerint a szentbeszédtől – amely az óegyházi időktől kezdve fontos műfaj – eltávolodtak, egyre ritkábbá vált az eredeti igelátás, ehelyett az egyházatyák nagy mondásait, meglátásait ismételték és fűzték láncba, megmaradtak az élettörténetek, életrajzi tanúságok mellett. A II. vatikáni zsinat ezen a területen is óriási lépést tett, és az elmúlt 35-40 évben a Katolikus Egyházban olyan nagymértékű visszatérés tapasztalható az igéhez az evangéliumi magyarázatok terén, amit a keresztény ember felekezettől függetlenül csak üdvözölni tud.

A református püspök azon fejezeteket is kiemelte, melyekben a szerző kritikát fogalmaz meg a protestánsokkal szemben, rámutatva ennek előnyös oldalára: „Bennünket, protestánsokat is tanít, hiszen az az üdvrend, amely mind a két felekezet számára fontos, hosszú folyamat, és abban minden igei tanács, tanítás nagyon fontos. Az igehirdetés felfedezése olyan érték, amely a tudományos oldalon is megmutatkozik. A II. vatikáni zsinat utáni időszakban olyan művek születtek, amelyek a gyakorlati prédikálásban felekezettől függetlenül kiemelkedők, olyan tanácsokat adnak, melyekből tanulhat a mai világ is.”

Ezután Fekete Károly utalt a könyv azon fejezetére, amely a kérügma (üzenet) kifejezésről szól. Hangsúlyozta, ezzel az üzenettel kell nekünk, híveknek találkoznunk, ebből épülünk, ez ad élethelyzeteinkben eligazítást, ez az a többlet, ami szent írássá teszi az Írást. Azért szent, mert Isten üzenete, szavai kortalanok. Az evangélium mindig friss, üde, életrevaló és életre segítő.

A kötet a Szentháromság személyein keresztül is bemutatja, hogy ez az üdvrendi hatékonyság hogyan lehet a miénk. A református püspök külön köszönte a szerzőnek azokat az értékelő megjegyzéseket, amelyek a protestáns hagyományt méltatják. Hangsúlyozta, ugyanezzel a tisztelettel kell a reformátusoknak is az Eucharisztia szentségéről beszélniük. Majd így fogalmazott: „A legfontosabb teológiai alapigazságokat mindkét oldalon már régen fölfedezték teológusaink, ahogyan az első keresztények is magyarázták az igét, és éltek a szentségekkel. Ehhez a korhoz kell visszatérni a protestánsoknak a szentségi oldalról, a katolikusok pedig jó úton járnak az igehirdetésben rejlő lehetőségek kiaknázásában, és ennek az egyensúlynak kell beállnia.”

Azt kívánom magunknak a reformáció kettős jubileumán, számítsunk egymásra, ahogy a teológusoknál is tapasztalhattuk, és ne érezzük szégyennek azt, hogy a másiktól tanulhatunk. Legyen ez kölcsönös ebben a kereszténységet támadó világban. Nem egymás ellen kell hadakozni, hanem az ősellenség ellen, mert a bajok forrása nem egymásban, hanem a gonoszban van. Egymás értékétől gazdagodva haladjunk az üdvösség felé, mert az igazi üdvrendi hatékonyság az lesz, ha ott állunk egymás mellett, dicsőítve az Istent – zárta referátumát Fekete Károly.

A reformátos püspök azon kérdésére, hogy minek alapján választotta doktori disszertációja témáját, Krakomperger Zoltán elmondta: amikor a II. vatikáni zsinat Isten igéjéről szóló állásfoglalását tanulmányozta, rátalált Otto Semmelroth munkájára, melyet Rómában, a pápai biblikus intézet rektoraként évtizedeken keresztül készített. Amikor elolvasta ezt a művet, erősödött benne a vágy, hogy még többet tudjon meg ebben a témában, s így Otto Semmelroth munkásságával is alaposan megismerkedett. Mentorától, Dolhai Lajostól is sok értékes ösztönzést kapott a könyv megírásához, valamint a reformáció éve is alkalmat adott a könyv megjelentetésére.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír