Önkénteseket vár a Gyerekmaros

Hazai – 2018. szeptember 14., péntek | 9:00

A Gyerekmarost a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként rendezik meg minden évben kétszer. Idén október 6-án várják a 16. életévüket betöltött fiatalokat, hogy segítsenek a nagymarosi találkozó kísérőrendezvényén részt vevő gyermekeknek.

A Gyerekmarosra szép számban érkeznek 3 és 16 év közötti gyermekek az ország minden tájáról, sőt még a határokon túlról is. Az utóbbi években már a hatszázat is átlépte a résztvevők száma, így a szervezőknek nagyon nagy szükségük van önkéntesekre, akik egy napra a gyermekek pásztoraivá válnak, segítenek nekik a – Jézussal, egymással, önmagukkal való – találkozás megvalósításában, és vigyáznak rájuk.

A szervezők szerint érdemes a Gyermekmaros csapatához csatlakozni, mert „építheted Isten országát; vidám, keresztény közösségben tölthetsz el 24 órát; megerősödhetsz saját hitedben mások hitének erősítése által; új barátokra találhatsz; te is a – Jézussal, egymással, magaddal való – találkozás részese lehetsz”.

Aki elmúlt 16 éves, és szívesen részt venne önkéntesként a Gyerekmaroson, annak  jelentkezését és esetleges kérdéseit szeretettel várják a segitok@gyerekmaros.hu e-mail-címre. Minden találkozó előtt előtalálkozót rendeznek, ezen érdemes részt vennie annak, aki először önkénteskedik.

Forrás: Bálint Mátyás/Gyerekmaros

Fotó: Tibély Gergő

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria