Online közvetítik az „Ez az a nap!” dicsőítő rendezvényt szombaton

Hazai – 2020. július 16., csütörtök | 20:00

A járvány miatt idén az „Ez az a nap!” keresztény zenei rendezvényt csak online követheti a közönség. Július 18-án, szombaton 17 órától kezdődik a program élő közvetítése a Puskás Arénából. A rendezvényen a kortárs keresztény könnyűzene és a modern gospel legismertebb alakjai lépnek fel.

A hazai fellépők személyesen jelentkeznek be a stadionból, a külföldi előadók pedig videoüzenetekben szólalnak meg. Az online dicsőítő koncert különleges apropóját az adja, hogy ezen a napon ünnepelték volna az új nemzeti stadionban az „Ez az a nap!” felekezetközi mozgalom megalakulásának 20. jubileumát, amit azonban a járványhelyzet miatt átettek 2021-re.

László Viktor, a mozgalom alapítója elmondta, hogy bár a személyes találkozóra idén nincs lehetőség, de nem akarták, hogy teljesen elmaradjon a rendezvény, ezért döntöttek az online közvetítés mellett. A nagyközönség az „Ez az a nap!” YouTube-csatornáján, illetve Facebook-oldalán csatlakozhat a programhoz.

László Viktor hozzátette, nagy várakozással tekint a szombati internetes közvetítésre, melyet reményei szerint sok ezren követnek majd szerte a Kárpát-medencéből és a világ legkülönbözőbb pontjairól, ezzel is erősítve a nemzet egységét, és erőt adva sokaknak a mögöttünk álló nehezebb hónapok utáni újrakezdéshez.

A tervezett magyar előadók: Pintér Béla, Csiszér László, Gável András és Gellért, Caramel, Hanna, Mező Misi, Dobner Illés, Unless, PZM, Crux, Prazsák László, Amaro Del.

A tervezett külföldi előadók: Chris Tomlin, Matt Redman, Rend Collective, Kim Walker-Smith, Michael W. Smith, Noel Richards, Martin Smith, Graham Kendrick, Tim Hughes & Worship Central és a szomszédos országok egy-egy dicsőítő csapata.

Igei üzenet: Nick Vujicic, Louie Giglio, Max Lucado.

A rendezvénnyel kapcsolatos minden további információ és friss hír megtalálható az „Ez az a nap!” honlapján, illetve az online közvetítés Facebook-eseményében.

Forrás és fotó: „Ez az a nap!” mozgalom

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria