Online szakkurzust tartottak Papp Antal érsek életéről és munkásságáról

Hazai – 2021. február 17., szerda | 9:02

A „Tudás határok nélkül!” projekt kurzusát ismét online tartották meg a miskolci görögkatolikus szakkollégistáknak január 27-én, február 3-án és február 10-én. A szakkurzus során az apostoli exarchátus első főpásztora, Papp Antal érsek (exarchátusi hivatalban 1912–24) munkássága volt a téma.

A miskolci Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégium hallgatóinak Papp András parókus tartott szakkurzust a Nemzeti Tehetség Program „Tudás határok nélkül!” projektje keretében. A háromalkalmas online kurzuson 23 szakkollégista vett részt. Az előadás-sorozaton a fiatalok Papp Antal görögkatolikus munkácsi püspök életét és munkásságát ismerhették meg.

Az előadó Papp Andrást rokoni szálak is fűzik Papp Antal püspökhöz, így a résztvevőknek igen színvonalas programban lehetett részük a korabeli fényképek, írásos emlékek, történetek, illetve egy videós összeállítás révén.

A szakkollégisták megismerhették Papp Antal gyermekkorát, püspökké szentelését, betekintést nyertek a Miskolci Egyházmegye történetébe és fejlődésébe, valamit sok mindent megtudhattak a miskolctapolcai Akropolisz épületéhez, vagyis a szakkollégiumnak is otthont adó diákotthonhoz való kapcsolódásról is.

A program célja a szakkollégisták keresztény identitásának megerősítése, történelmi ismereteinek bővítése, illetve véleménynyilvánítási készségük fejlesztése volt. Papp András szakmai felkészültségének, előadásmódjának, szemléltető eszközeinek és a téma iránti szeretetének köszönhetően ez sikerült is.


A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-SZKOLL-20-0003 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Forrás: Levcsenkó Helga/Miskolci Egyházmegye

Fotó: Miskolci Egyházmegye; Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Kárpátalja anno: Papp Antal görögkatolikus püspök Marosi Anita | 2014.11.17., 10:01 | Kárpátalja anno Papp Antal munkácsi püspök (bal szélen) Miklósy István hajdúdorogi és Novák István eperjesi püspökök