Országos karitászos tábornyitót tartottak Nardán

Hazai – 2020. június 17., szerda | 14:12

Június 16-án megnyílt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nyári tábora Nardán. A következő nyolc hétben számos kikapcsolódás várja a vakációzó gyermekeket a Vas megyei településen.

Écsy Gábor országos karitászigazgató a vasi faluban indította útjára az idei nyári táborokat. Mint mondta: ezekben a napokban, hetekben az egész országban megnyílnak a karitásztáborok. Ezek célja, hogy segítsék azokat a családokat, akik szociálisan nehéz helyzetben élnek, és így nem tudnak vagy csak kevés anyagi forrást képesek áldozni arra, hogy a gyerekek táborba menjenek. A táborok azoknak a szülőknek is segítségére vannak, akiknek a rendkívüli helyzetben ki kellett venniük a szabadságukat, így közös nyaralásra már nem maradt a nyár folyamán.

Nardán immár tizenötödik éve nyújt kikapcsolódást gyermekeknek a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, számos élménnyel várva őket: játékokkal, különböző foglalkozásokkal, kirándulásokkal – mondta el a Martinus.hu egyházmegyei portálnak Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója.

A volt plébániaépület és a hozzátartozó kert a következő nyolc hétre újra a szünidejüket töltő gyerekeké: hetente körülbelül százan vakációzhatnak itt szerte az egyházmegyéből, ezenkívül minden szerdán állami gondozott gyerekeket látnak vendégül Kőszegről, Gencsapátiból és Szombathelyről.

Székely János megyéspüspök a tábor nyitó szentmiséjén arra buzdította a gyerekeket, hogy szeretettel forduljanak egymás felé, ismerjék meg, segítsék egymást a vakáció alatt.

A szentmise végén léggömbökből formált rózsafüzért engedtek a levegőbe a résztvevők.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria