Összegyűlt az adomány a megrongált gödöllői görögkatolikus templom teljes felújítására

Hazai – 2021. április 9., péntek | 16:41

A Vasárnap.hu szerkesztősége jótékonysági gyűjtést hirdetett a márciusban megrongált gödöllői görögkatolikus templom javára. Április 7-én adták át a keresztény portál olvasóinak jóvoltából összegyűlt adományt, mely az épület teljes felújítását fedezi.

Mint ismeretes, március 15-én este betörtek a Szent Kereszt-templomba, majd megpróbálták lángba borítani az épületet. Sivadó János, a gödöllői görögkatolikus templom parókusa elmondta: a biztonsági kamerák felvételén jól látszódott a düh és agresszió, amivel az elkövető megrongálta a szakrális épületet és berendezését. A tettest a rendőrség egy hét leforgása alatt elfogta.

A Vasárnap.hu szerkesztősége jótékonysági gyűjtést hirdetett, arra kérve az olvasókat, juttassák el adományaikat a templom javára – hogy a közösség érezze: sokan állnak mellettük.

Április 7-én, szerdán Kovács-Pifka Péter, a Kovács K. Zoltán Alapítvány kurátora, kiadóvezető és Vágvölgyi Gergely főszerkesztő átadták az összegyűlt 2,5 millió forintos adományt Sivadó János parókusnak, aki köszönetét fejezte ki az adományozóknak és a szerkesztőségnek. Bejelentette: a következő vasárnapi szentmisét hálából a Vasárnap.hu szerkesztőségének tagjaiért és olvasóikért mutatja be.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye ; Vasárnap.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria