Összeköt a szeretet – Erdélyi gyermekotthonnak vitt adományokat a magyaróvári karitászcsoport

Hazai – 2021. július 21., szerda | 9:57

A gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központba látogatott június 22-én és 23-án a Győri Egyházmegyei Karitász magyaróvári csoportja. A látogatást megelőzően a szükségletekről tájékozódva gyűjtést szerveztek a magyaróvári Szűz Mária és Szent Gotthárd-plébánián.

A Győri Egyházmegye helyi közösségeit több szálon is szoros kötelék fűzi Böjte Csaba gyermekmentő szolgálatához. Az útra kelő járművet a karitász adományain kívül Muráncsik László, Mosonmagyaróvár város képviselője, a mosonmagyaróvári Lions Club, a 70. számú Széchenyi István Cserkészcsapat és a Theatrum Ad Flexum által összegyűjtött adományok töltötték meg. Ágyneműt, törölközőt, gyermekruhát és cipőt, háztartási szereket, fertőtlenítőt és maszkot, poharakat, tanszereket, játékokat, gyermekbiciklit, rollert és tartós élelmiszert adtak át a gyermekotthonnak.

A Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményéhez egy csaknem kéthektáros farm is tartozik, így a bevételéből fűnyírót, fűkaszát és tartozékokat is vásároltak az említett adományok mellé.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria