Ötven éve Isten szolgálatában – Aranymisét mutatott be Grúber Géza Károly

Hazai – 2020. július 10., péntek | 9:01

Aranymisét mutatott be Grúber Géza Károly nyugalmazott esperes, plébános a verőcei Migazzi Kristóf Idősek Otthonában június 21-én. A hálaadó szentmise ünnepi szónoka Marton Zsolt váci megyéspüspök volt.

A szertartáson részt vettek az otthonban élő nyugalmazott papok és más ott lakók, valamint az intézmény dolgozói.

Az ünnepi liturgia keretében a jelenlévők együtt adtak hálát a Jóistennek Grúber Géza hivatásáért, papi szolgálatáért.

Marton Zsolt megyéspüspök szentbeszédében a hűséges szolgálatról elmélkedett. Elmondta, hogy Géza atya a nehéz időkben lépett a papság útjára, és ötven évig hűen szolgálta az Egyházat. „A mai ünnep lényege, hogy közösen hálát adjunk azért, hogy Grúber Géza Károly Istentől kapott küldetését és hatalmát hűséggel használta arra, hogy az embereket igazságra és szentségre vezesse” – fogalmazott.

Az ünnepségen Péntek Zsolt is részt vett, akit Grúber Géza szobi káplánsága alatt keresztelt meg, majd később ő indította el a papi szolgálat felé. Zsolt atya hálás szívvel köszönte meg azt a sok jót, amit lelkivezetőjétől kapott, majd a jelenlévők köszöntötték az ünnepeltet. Holeczné Nagy Mária intézményvezető Sík Sándor Ketten a Mesterrel című versét olvasta fel a köszöntéseket követően.

*

Grúber Géza Károly Dunaföldváron született 1946. november 11-én. Szülei és nagyszülei mélyen vallásosak voltak. Nagybátyja szerzetes pap volt, nagynénje pedig szociális missziós nővér. A papi hivatás iránti érdeklődést a családi minta, neveltetése indította el. A Dunaföldváron szolgáló és az onnan elszármazó atyáknak is meghatározó szerepük volt abban, hogy a jubiláns ötven évvel ezelőtt a papi hivatást választotta. Szabó Imre püspök, esztergomi kormányzó szentelte pappá 1970. június 21-én.

Forrás: Migazzi Kristóf Idősek Otthona/Váci Egyházmegye

Fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria