Óvodakezdési csomagokat állít össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2021. szeptember 7., kedd | 12:49

Negyvenezer adománycsomagot állít össze a 300 legszegényebb településen élő, óvodáskorú gyermeket nevelő családok számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumával közös programja során, mely európai uniós támogatással valósul meg, a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében elnyert 800 millió forintos támogatás felhasználásával.

Az iskolakezdést segítő támogatásokhoz hasonló segítséget jelentő óvodakezdési csomagokat a Központi Statisztikai Hivatal mutatói alapján kiválasztott 300 legszegényebb településen élő, 3–6 éves korú gyermeket nevelő családok kapják. Az akció részleteiről szólva Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: a településeken érintett húszezer család két részletben jut segítséghez, szeptemberben és novemberben kapják meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által összeállított csomagokat.

Az elsőként kiosztott dobozokban a tanévkezdéshez szükséges eszközöket és fogyasztási cikkeket találnak a családok, többek között ágyneműt, tisztálkodó szereket, hátizsákot, majd novemberben újabb adomány érkezik, ebbe játékok és hasznos eszközök mellett sapka, sál, kesztyű és vitamin is kerül. Az adományt a településeken tevékenykedő karitatív szervezetek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mellett a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet, illetve több kistelepülésen az önkormányzatok, az óvodák és a védőnők közreműködésével juttatják el a családoknak.

 

A RSZTOP-2.1.2 -21 Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára II. című konstrukció a 1347/2016. (VII. 6.) Korm. határozat alapján kiemelt projektként került meghirdetésre, a program 800 millió forintból, európai uniós forrásból valósul meg. Célja az óvodaköteles korú 3–6 év közötti gyerekek és családjaik támogatása.

 

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria