Pálinkaszentelés Kalocsán

Hazai – 2017. december 11., hétfő | 16:32

Kalocsán, a Szent István király-templomban immár hagyományosan advent második vasárnapján rendezték meg Szent Miklós püspök ünnepéhez kötődően a pálinkaszentelés szertartását. A december 10-i ünnepi szentmisét Bábel Balázs mutatta be.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A főpásztor az időről elmélkedve magyarázta a keresztény küldetés sürgetését, hiszen az idő kötöttségében élve nem mondhatjuk, hogy ráérünk, hanem minden lehetőséget ki kell használnunk missziós küldetésünk minél tökéletesebb elvégzésére. Bábel Balázs Szent Miklós ereklyéjének jelenlétében mutatta be a szentmisét. A relikvia új, díszes tartóját Horváth Nándor kalocsai aranyműves készítette, aki a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem fém-ötvös restaurátor szakos hallgatója. A közös ünneplés végén a házigazda, Mészáros István prépost-templomigazgató az összes jelenlévőt közös beszélgetésre invitálta, és mindenki kaphatott a frissen megáldott pálinkából is.

Az ünnepen jelen voltak Baráth István dandártábornok, a Magyar Honvédség Logisztikai Központ parancsnoka, illetve Bozó Tibor dandártáborok, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnoka, aki hozzájárult ahhoz is, hogy két honvéd altisztjelölt díszőrséget álljon a Szent Miklós-ereklye mellett. Részt vett a szertartáson Font Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke és Bálint József, Kalocsa polgármestere is. Megjelentek a kalocsai Szent István Paprika Lovagrend és a Magyar Pálinka Lovagrend tagjai.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria