Pálos rendtörténeti vándorkiállítás a pécsi Dóm téren

Hazai – 2020. október 22., csütörtök | 18:13

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó köszöntötte a Pécsre érkező Pálosan szép az élet című vándorkiállítást október 21-én. Az átalakított autóbuszban berendezett tárlat október 28-ig tekinthető meg a székesegyház előtti téren.

Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából a Magyar Pálos Rend tagjai 2020-ban, a rendalapító emlékének szentelt évben számos eseménnyel, a rendet bemutató nemzetközi kiállítással és más programokkal kívánnak minél nagyobb nyilvánosság előtt bemutatkozni. Ennek része a Pálosan szép az élet című vándorkiállítás is, amely egy, a rend történetének bemutatását reprezentáló, speciálisan átalakított autóbuszban tekinthető meg.

A járműben a megszokott berendezésből csak a vezetőülés maradt meg, az utastér speciális átalakítását követően a kiállított tárgyak előtt található egy-egy ülőalkalmatosság, lehetővé téve, hogy az érdeklődők kíváncsiságuktól függően akár hosszabban is elidőzzenek a látottak előtt. Az utazó tárlat különlegessége megmutatkozik abban is, hogy bár egyház- és rendtörténeti témát dolgoz fel, mindenki számára hordoz értéket, beleértve egyházi és világi személyeket, katolikus és nem katolikus híveket, időseket és fiatalokat.

Sudár Annamária, a kiállítás kurátora a megnyitóünnepségen elmondta: a vándorkiállítás célja, hogy a busz az útja során minél több emberhez eljusson, Pécsre érkezését megelőzően már közel 12 ezer látogató „váltott jegyet” a tárlatra. „Az egyetlen magyar alapítású férfirend, amely ma is létezik, a pálos rend – a mi közös örökségünk! A Pálosan szép az élet kiállítás ezért abban a szellemben indult útra, hogy mindenkihez eljuttassa a rend történetét.”

A szerda délutáni kiállításmegnyitón Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke köszöntötte a Dóm téren összegyűlt érdeklődőket, majd hangsúlyozta, a Pécsi Egyházmegye méltó helyszíne a busz utolsó állomásának. 

A tárlat 2020. január 20-án indult Budapestről, és 44 megálló után érkezett Pécsre. A nem mindennapi autóbusz fogadásával kapcsolatban Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó elmondta, amit látunk, több egy járműnél vagy egy kiállítótérnél, hiszen kapcsolatot jelent. „A vándorkiállítás szimbóluma azon helyek és közösségek összekapcsolásának, ahol az emberek eddig megtekinthették a buszt. Emellett olyan értelmezési közeget ad, akár nemzeti együvé tartozásunkat, a múltunkhoz való viszonyunkat és az országon belüli kapcsolatokat illetően, ami nem más, mint a pálos rend karizmája” – mondta a főpásztor, majd beszédében kifejezte köszönetét a rend, különösen a Pécsi Egyházmegyében élő pálos szerzetesek szolgálatáért.

A vándorkiállításra október 28-ig szeretettel várják az érdeklődőket!

Nyitvatartás: naponta 10 órától 18 óráig

További információk:
http://www.palosbusz.hu
https://www.facebook.com/palosbusz/

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria