Pályaorientációs képzést tartottak a váci Piarista Kilátó Központban

Hazai – 2021. augusztus 19., csütörtök | 18:20

Négynapos képzés valósult meg augusztus 16. és 19. között Vácon, a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központban a nemzetközi „ORIENT Activity – Pályaorientációs jó gyakorlatok cseréje a szakképzésben” elnevezésű projekt keretében.

A Magyarország, Románia és Szlovákia együttműködésével zajló program célja a projektben részt vevő szervezetek jó gyakorlatainak kölcsönös megismerése, a hazai intézményi rendszerbe illeszthető elemek felhasználása, a tanári gyakorlatok szélesítése helyi szinten, valamint a Duna Régió Stratégiájához illeszkedő nemzetközi együttműködés a szakképzés, szorosabban a pályaorientáció tekintetében.

Az Erasmus+ keretében megvalósuló ORIENT Activity projekt átfogó célja, hogy hozzájáruljon az európai, valamint a hazai szakképzés és pályaorientáció minőségének fejlesztéséhez.

A huszonegy fő részvételével zajló képzés keretében a váci Piarista Kilátó Központ szakemberei megosztották többek között a Göd 2.0 orientációs évfolyamon tanuló fiatalok pályaorientációjához kötődő tapasztalataikat, és azokat a diákokkal és pedagógusokkal, mesterekkel való együttműködésből született eredményeket, amelyek más országokban is hasznosíthatóak.

A komáromi TANDEM nonprofit szervezet munkatársai ismertették az egyénre szabott, élményalapú „Mesterségem cíMERRE?” elnevezésű program során az önismeret és pályaismeret témakörében szerzett tapasztalataikat.

A gyulafehérvári Caritas a hátrányos helyzetű és NEET, azaz nem tanuló, nem dolgozó fiatalok elérésben, fejlesztésében és munkaerőpiaci beilleszkedésének támogatásában alkalmazott módszereiket osztották meg.

A váci Piarista Kilátó Központban, illetve a következő időszakban a partnerszervezetek által szervezett képzések keretében a szakemberek megoldásokat és válaszokat keresnek az intézményeken belül felmerülő szakmai kérdésekre, kihívásokra.

Forrás és fotó: Piarista Tartományfőnökség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria