Pasztorális svédasztal Szegeden

Hazai – 2019. február 28., csütörtök | 15:03

Negyedik alkalommal rendezte meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége „Pasztorális svédasztal” elnevezésű szakmai találkozóját február 25-én Szegeden.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének egyik fontos küldetése, hogy az egyházmegye pasztorációjában részt vevő közösségek között építse a kapcsolatokat és erősítse az együttműködést. Azzal a céllal teszi ezt, hogy a jövőben is legyenek olyan katolikus közösségek az egyházmegyében, melyek dinamikus hálózatban megerősítik egymást, és így hirdetik Krisztus örömhírét.

Kondé Lajos pasztorális helynök és munkatársai ezért hívták össze immár negyedik alkalommal is az egyházmegyében tevékenykedő szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak képviselőit – közel negyven főt – a szegedi Katolikus Házba. A találkozó központi témáját az egyházmegyei zarándoklatra való közös felkészülés adta. 2018-ban hagyományteremtő céllal indították el az évenkénti egyházmegyei zarándoklatokat az óföldeáki Szűz Mária keresztények segítsége templomba. Idén május 25-én tartják a zarándoklatot.

A közösségek képviselői kapcsolódási lehetőségeket kerestek a zarándoklathoz az interaktív feladatok és a kiscsoportos beszélgetések során. 

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Pasztorális Helynökség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria