A Pécsi Egyházmegye papi rekollekciót tartott Mohácson

Hazai – 2020. március 14., szombat | 12:00

A családi életre nevelés és a keresztény antropológia, valamint az ökumené témakörében tartottak egyházmegyei papi szakmai továbbképzést március 9–10-én Mohácson.

Az előadások és lelki programok mellett a személyes kapcsolatok ápolásának színtere az évente kétszer szervezett rekollekció és papi továbbképzés a Pécsi Egyházmegyében.

A márciusi mohácsi találkozón Nagy Péter közoktatási munkatárs előadás-sorozatában a családi élet történelmi mérföldköveit szemléltette a keresztény antropológia tükrében, kiegészítve a kihívásokkal és lehetőségekkel; továbbá a család ellen ható társadalmi folyamatokról beszélt. Gondolatmenete kapcsán a jelenlévők arra keresték a választ, hogy az Egyház, a kereszténység hogyan tud segítséget nyújtani a családok támogatásában.

Orova Csaba, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanára előadásában kifejtette: amikor mi, katolikusok ökumenikus mozgalomban vagy teológiában gondolkodunk, az olyan gondolkodás, melynek alapja Jézus Krisztus tisztelete és szeretete; ha a közös gondolkodás alapját keressük, azt Isten igéjében tudjuk megtalálni. Ismertette a teológus az ökumenikus párbeszéd és törekvések eddigi eredményeit és akadályait; beszélt az ökumenikus törekvések napjainkban tapasztalható gyümölcseiről, a katolikus–református, katolikus–evangélikus párbeszéd eredményeiről. Orova Csaba előadását a témáról folytatott diskurzus követte.

A papi rekollekciós napon Grász-Szily Boglárka, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pécsi egyházmegyei asszisztense és Ravasz Csaba papi felelős mutatta be a szeptemberi világeseményre való jelentkezés mikéntjét, ezt követően válaszoltak az atyák felmerülő kérdéseire.

Az egyházmegye több plébániája már megkezdte az eseményeken való részvétel logisztikájának szervezését, ugyanígy a zarándokok toborzását – hangzott el a mohácsi papi rekollekción, melyen Bacsmai László családreferens a családreferatúra híreit osztotta meg, Berecz Tibor atya pedig a pécsi KATIFI programjairól számolt be.

A Pécsi Egyházmegye legközelebb ősszel tart papi szakmai továbbképzést és rekollekciót.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria