Pedagógusok lelkinapját tartották Kalocsán

Hazai – 2019. április 16., kedd | 16:21

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében rendezték meg április 6-án Kalocsán az egyházmegyei köznevelési intézmények lelkinapját. Az eseményen ünnepi szentmisét mutatott be Bábel Balázs érsek.

A főpásztor homíliájában a tanítói hivatásról elmélkedve kiemelte: Jézus azt mondja tanítványainak, hogy senkit ne hívjanak tanítónak, hiszen „egy a ti tanítótok, a Krisztus”. Nikodémus azt mondja az Úrnak: „Istentől jött tanító vagy.” Jézus órákig, sőt egy napig is tudott úgy tanítani, hogy az emberek elfeledkeztek az időről. Azok, akiket azért küldtek, hogy elfogják Jézust, azt mondták a főtanács tagjainak, hogy így még senkit sem hallottak beszélni.

Az isteni szónak ereje van – fogalmazott Bábel Balázs érsek. – Az isteni szó teremtő szó. Utat mutat az embernek. Jézusban ez az isteni szó testesült meg. Jánosnál olvashatjuk, hogy az isteni szó megtestesült Krisztusban. Ennek gyakorlati formája, hogy Jézus hatalommal tanított: nem úgy beszélt, mint más, hanem mint akinek hatalma van. Az isteni hatalomról van szó, mely a szeretet legteljesebb hatalma. A hegyi beszédben Jézus ezzel a hatalommal vezette vissza az ószövetségi tanítást az eredeti isteni akaratra.

Jézus tanítási módszereiről szólva a kalocsa-kecskeméti érsek kiemelte: példabeszédekben szólt, nem jogi definíciókat adott. Jézus mindenkihez tudott szólni: a tömeghez, az egyes emberekhez, a műveltekhez, az egyszerűekhez és a gyermekekhez is.

Példái tartalmukban újak voltak, de minden korban aktualizálhatók: a természetfeletti világot e példákkal hozta közel. A példákat még az apostolok számára is magyaráznia kellett. Ő maga mondta, hogy sok mondanivalója lenne, de nem bírnák el. Elküldte a Szentlelket, hogy a további tanítást segítse. Tanításának fényét pedig rábízta Egyházára – hangzott el az érseki prédikációban.

Az Egyház őrzi azokat az igéket, melyek nem múlnak el. Ég és föld elmúlik, de ezek az igék nem múlnak el. E szavaknak térítő ereje van. Sok példát jegyez fel az egyháztörténet, hogy az isteni szó hogyan fordította meg emberek életét s vezetett megtérésre – folytatta Bábel Balázs, majd  a tanítással és tanítványsággal kapcsolatban hangsúlyozta: Jézus azt mondta apostolainak, hogy még nagyobb dolgot is fognak tenni, látni. Arra célzott, hogy az evangélium az egész világra eljut. A tanítványok tanúk lettek, életüket adták a tanúságért: ők Jézus hiteles tanúi, akik továbbviszik az evangélium lángját. Általuk a tanítványság új értelmet kap.

A szentté avatott szerzetes, Fra Angelico szerint aki meg akarja festeni Krisztust, annak együtt kell élnie vele – emlékeztetett a főpásztor. – Nem utánozni akarjuk Jézust, hanem a személyt akarjuk követni, ezért fér bele a követésbe az inkulturáció is.

A Szentírás olvasása, az Egyház tanúságtétele visz minket közelebb az Úrhoz, és tesz hitelessé az evangélium hirdetésében – szögezte le homíliájában Bábel Balázs.

A lelkinapon Görbe László atya tartott előadásokat: többek között az Eucharisztiával kapcsolatos élményeiről, majd a szentmise megéléséről beszélt.

Ezt követően Szarvasné Vancsura Margit, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye világi NEK-referense számolt be az intézmények képviselőinek arról, hogy milyen feladatok és lehetőségek állnak előttük a kongresszusra való készület következő fázisában.

A pedagógusok lelkinapját kötetlen beszélgetés és agapé zárta.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria