Péntek József mutatott be szentmisét Apor Vilmos püspök tiszteletére

A szentmisén koncelebrált Bognár István városplébános, Boros Károly nyékvárkonyi plébános, valamint Brezina Balázs kónyi plébános.

Péntek József szentbeszédében elsőként Urunk színeváltozásának ünnepéről beszélt: ezen a napon arra emlékezünk, hogy Jézus három apostolát, Pétert, Jakabot és Jánost felvitte egy magas hegyre, ahol ragyogó alakban beszélgetett Mózessel és Illéssel, a Törvényt és a prófétákat képviselőkkel. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János tanúvá válik a többi apostol számára. Péter így fogalmaz a Tábor hegyén megtapasztaltakkal kapcsolatban: „Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben” (2Pét 1,18–19).

Boldog Apor Vilmos is Jézus tanúja volt – folytatta prédikációját a gyémántmisés lelkipásztor. – 1944 szeptemberében, fél évvel a halála előtt és egy hónappal a nyilasok hatalomátvétele előtt Vilmos püspök szolgáltatta ki számomra a bérmálás szentségét szülőfalum, Bő templomában. A főpásztor ekkor arról beszélt, hogy a keresztény embernek a szenvedést is fel kell ajánlania Jézusnak és Jézusért. Ő biztosan készült a rá váró szenvedésekre.

Feljegyzések szerint Apor Vilmos püspök már gyermekkorában gondolt a papi hivatásra, és ezt a szándékot érlelgette magában ifjúként is. Azzal, hogy a papi hivatást választotta, Jézus hívó szavára felelt igennel. Az Úr tanítását nemcsak tanulta és megtanulta, hanem életre is váltotta. Bátran kiállt az üldözöttek érdekében, nemzetiségre való tekintet nélkül. Az egzisztenciáját kockáztatta akkor is, amikor csatlakozott ahhoz a küldöttséghez, amely Bukarestbe ment a román királyhoz, hogy közbenjárjon a gyulai polgárokért, akiket túszul ejtettek a román katonák. Gondja volt a hiányt szenvedőkre, segítette a rászorulókat; közismert az az eset, amikor a saját cipőjét ajándékozta egy szegénységben élő embernek.

1943 augusztusában a győri Püspökvárban a katolikus szociális mozgalmak vezetői és a politikai élet képviselői megalapították a Katolikus Szociális Népmozgalmat. A népmozgalom lelkivezetését, püspökkaron belüli pártfogását Apor Vilmos püspök vállalta.

A főpásztor nem a püspöki birtokokon esett háborús károk miatt nyugtalankodott, de siratta a székesegyházat, amikor találatot kapott. Különös módon szívén viselte a hívek sorsát. Apor Vilmos mindenkit befogadott a Püspökvár pincerendszerébe, aki ott remélt menedéket. Halálos ágyán azért aggódott, hogy megmenekültek-e, akiket védelembe vett. Az az ima, amellyel búcsúzott földi életétől, nem az anyagi javak féltéséről szólt, egy vértanú püspök szívéből fakadt: „Még egyszer üdvözlöm a papjaimat. Köszönöm szerető ragaszkodásukat, és kérem, tartsanak meg emlékezetükben. Legyenek hűek az Egyházhoz, hirdessék bátran az evangéliumot. Segítsék romjaiból felépíteni szerencsétlen magyar hazánkat. És vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket.” Valóra váltak a Szentírás szavai: „a szív bőségéből szól a száj” (Lk 6,45). Tanúként élte egész életét, a halála pedig valódi vértanúhalál volt.

Péntek József atya emlékeztetett arra, hogy hatvan évvel ezelőtt szentelte pappá Papp Kálmán győri püspök. Ki is valójában a pap, milyen titkot hordoz magában? – tette fel a kérdést a lelkipásztori hivatásról megfogalmazott gondolatait bevezetve. – Isten kegyelméből Jézus munkatársa, az Egyház képviselője, akinek nagy lelki hatalma van a felszentelés által. A Jézus által hirdetett igazságokat kell továbbadnia. Jézus az Atyánál volt, ott ismert meg minden isteni titkot. A pap azonban mindezeket csak tanulta és hittel elfogadta. A lelkipásztor a szentségek jelét adja: azt a néhány csepp vizet kereszteléskor, azt a csekély olajat bérmáláskor, azt a vékony kis ostyakenyeret, azt a korty bort a szentmisében, azt a bűnbánó fölé tartott kezet a föloldozáskor. A szentségekben mindig Jézus cselekszik: ő keresztel, ő adja a Szentlelket, ő bocsátja meg a bűnöket, ő változtatja át a kenyeret és a bort. A pap csak eszköz: a mögötte álló Krisztus munkálkodik a lélekben.

Sokkal tartozunk a Jóistennek a papságunkért: mi, jubilánsok nem ünnepelni akarjuk magunkat, csak megköszönni mindazt, amit kaptunk. „Mi ugyanis nem önmagunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat; önmagunkat pedig mint a ti szolgátokat Jézusért. Mert Isten, aki azt mondta: »A sötétségből világosság ragyogjon fel«, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak” – írja Szent Pál (2Kor 4,5–7). Csatlakozzatok hozzánk, a mi hálánkhoz, és kérjétek számunkra, hogy megfáradtan és elaggottan is őrizzük a törékeny cserépedénybe helyezett kincset. Nektek pedig adja meg a jó Isten, hogy részesedjetek az üdvösségnek abból a forrásából, amit mi közvetítünk! – zárta prédikációját Péntek József.

Bognár István városplébános, püspöki irodaigazgató a szentmise végén elmondta, hogy tavaly négy, idén pedig öt győri egyházmegyés növendéket vettek fel a szemináriumba Apor Vilmos püspök közbenjárására. A Nagyboldogasszony-székesegyház plébánosa megköszönte az Apor Vilmos Imaszövetség tagjainak a buzgó imádságot, és továbbra is kérte imáikat. A szentmise végén a főcelebráns és a koncelebráló lelkipásztorok a mártír püspök sírjánál imádkoztak.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Magyar Kurír