Pintér Gábor érsekkel, hondurasi nunciussal ünnepelt a kecskeméti Karol Wojtyła Barátság Központ

Hazai – 2021. október 23., szombat | 16:45

Újabb műalkotással gyarapodott a Karol Wojtyła Barátság Központ. Balanyi Károly zománcművész Szent II. János Pál pápát ábrázoló tűzzománcalkotását áldotta meg Honduras apostoli nunciusa, Pintér Gábor érsek. A népkonyhaként és kulturális találkozóhelyként működő központban október 22-én együtt ünnepeltek az intézmény gondozottjai, támogatói és a vendég lengyel delegáció tagjai.

Tizenhat évvel ezelőtt, Szent II. János Pál elhunytakor született meg Farkas P. József alapítóban a gondolat, hogy a lengyel pápa emlékére valami maradandót kell alkotni Kecskeméten. Ebből született meg a Wojtyła-ház, mely mára közismertségnek örvend a városban és annak határain kívül is. Újabb és újabb képzőművészeti alkotások, emléktáblák kerülnek ki a szociális intézmény falára, alkalmat adva az ünneplésre.

Ezúttal Pintér Gábor érseket, Honduras pápai követét és Ewa Filipiakot, a lengyel Jog és Igazságosság Párt parlamenti képviselőjét, Wadowice város korábbi polgármesterét üdvözölhették körükben Balanyi Károly Ferenczy-díjas zománcművész Szent II. János Pál pápát ábrázoló tűzzománcalkotásának megáldása és az Assisi Szent Ferenc-emlékdíj átadása alkalmából.

Kecskemét belvárosától néhány perc sétára, egy lakótelep házai között bújik meg a Wojtyła Ház. A helyi műemléki védettség alatt álló épületet 2006-ban kapta használatba a szociális intézmény az önkormányzattól, és széles körű összefogással újította fel erősen elhasználódott állapotából. Két nagyterem fogadja be a Barátság Központ programjait. Az egyikben gyűlnek össze nap mint nap ebédidőben a gondozottak, mintegy 120 fő, a másikban ezúttal fotókiállítás jelzi, a ház kulturális programokkal is várja támogatottjait. Az épület mögött aprócska kert, melyet erre az alkalomra újítottak fel a támogatók. A napsütésben itt ünnepelnek, a kertet megtöltik a vendégek, az intézmény támogatottjai és a Kodály Iskola Aurin leánykara. A ház kertre néző falán helyezték el a Szent II. János Pál pápát ábrázoló tűzzománcképet.

Az egybegyűlteket Farkas Pál, a Wojtyła-ház munkatársa, majd Kecskemét város nevében Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő köszöntötte.

Pintér Gábor érsek, Honduras apostoli nunciusa a ház régi barátjaként van jelen, hogy megáldja a művet. Az érsek arra emlékeztetett, hogy negyvenhárom évvel ezelőtt, éppen ezen a napon iktatták be a szent pápát Péter székébe. „Szent II. János Pál programja megrengette a világot. »Ne féljetek!« buzdításával arra hívta meg a világot, hogy megnyissák az egymástól elzáró ajtókat, határokat. II. János Pál az Isten szeretetére tudta megnyitni az emberek szívét. Közelebb hozta egymáshoz a népeket azáltal, hogy az emberi méltóság, a párbeszéd, a szolidaritás nagykövete volt. Ezt a szellemiséget őrzi ez a ház, amikor elébe siet a rászorulóknak” – fogalmazott Pintér Gábor.

Az Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat idén Ewa Filipiaknak ítélte oda a Wojtyła-ház. Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója, az Assisi Szent Ferenc-emlékdíj tavalyi kitüntetettje méltatta a lengyel parlamenti képviselő szakmai életútját.

Ewa Filipiak mint Wadowice polgármestere fogadta 2006-ban a központot működtető civil csoport látogatását, melyet 2007-ben viszontlátogatás, majd Wadowice és Kecskemét között partnervárosi szerződés követett, melyet Ewa Filipiak és Zombor Gábor polgármesterek írtak alá, élénk kapcsolatot elindítva a két város között.

A díjat és Balanyi Károly művész egyik tűzzománcalkotását Pintér Gábor érsek adta át Ewa Filipiaknak.

A Wojtyła-ház a hét hat napján mintegy 120 ember étkezését biztosítja. A segélyszervezet legfőbb küldetésének a közösségépítést tekinti, ezért rendszeresen kulturális programokra, kirándulásokra hívja a támogatottakat. Az adományozók, köztük nagy cégek ügyvezetői és munkatársai és számos önkéntes személyes jelenlétével és munkájával élteti az intézmény misszióját. De maguk a gondozottak is bekapcsolódnak a ház fenntartását biztosító munkákba. Elkötelezetten gondozzák szűkebb és tágabb környezetüket, ezáltal maguk is segítővé válnak. A központ feladatának tekinti azt is, hogy elkísérje utolsó útjukra a „senki halottjait”, a magányosan, hozzátartozók nélkül elhunytakat, ebből a támogatottak is kiveszik a részüket.

A központ egyik nagy ereje, hogy a mintegy 500 támogatót annyira meg tudja érinteni a segítő lelkiség, hogy sokuk önkéntesként is bekapcsolódik a tevékenységbe.

A Karol Wojtyła Barátság Központ kiemelt programja az adventi szolidaritási rendezvénysorozat Kecskemét főterén, ahol Karol Wojtyła Terített Asztala címmel vendégelik meg a rászorulókat kilenc napon át.

A Wojtyła-ház feladatának tekinti a lengyel–magyar barátság ápolását is, filmvetítések, kiállítások, ankétok, konferenciák alkalmával a lengyel társadalom, tudomány és kultúra eredményeit mutatják be.

A Karol Wojtyła Barátság Központ fővédnökei: Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke; Pintér Gábor érsek, Honduras pápai nunciusa; Pintér Csaba vállalkozó, a Pintér Művek Kft. ügyvezető-tulajdonosa; Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója, társtulajdonosa; Sinkó András, a Poliext Csövek Kft. kereskedelmi igazgatója.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria