Polgármesterek miséje Kalocsán

Hazai – 2019. október 22., kedd | 16:55

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek az egyházmegye területén fekvő összes település megválasztott polgármesterét meghívta a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházba, hogy az új önkormányzati ciklus kezdetén együtt kérjék Isten áldását és segítő kegyelmét. Az ünnepi szentmisét október 20-án tartották.

Az érsek szentbeszédének kezdetén kiemelte, hogy a vezetőknek Isten áldását kérve kell nekiindulniuk az új ötéves ciklusnak és a szolgálat betöltésének. Megjegyezte, hogy a szentírási szakaszok nem szándékoltan erre a napra lettek kiválasztva, mégis mintha éppen a helyhatósági tisztségviselőknek szólnának. Hiszen minden közösségi vezető valamiként Mózese annak a településnek, községnek, városnak, megyének, amelyiknek az élére állították, és az emberi élet önmagában is vándorlásra hasonlít.

Szükséges, hogy a jó vezetőnek legyen segítőtársa – szögezte le Bábel Balázs. – Mint ahogy ott volt Mózesnek Józsue, Áron, Hur és többen mások. S mégis, Mózes is azt érezte, hogy ez kevés. Imádkozott, karjait kitárva, de így is gyöngének bizonyult, majd kérte társait, hogy segítsék őt a kitartó imádságban. S a kitartó imádság győzelmet hozott számukra.

Ennek megfelelője az az evangéliumi szakasz, amelyben Jézus egy olyan özvegyasszony példáját mondja el, aki nagyon kétségbeejtő helyzetbe kerül, de van hite, és ezért nem hagy nyugtot az igazságtalan bírónak: addig jár a nyakára, míg az igazságot szolgáltat neki. A jézusi példa magyarázata: A ti mennyei Atyátok mennyivel inkább teljesíti kéréseiteket – ha imádkoztok? Hiszen imádságra is szükség van egy közösség vezetésében – hangsúlyozta a főpásztor.

Ezután arról beszélt az érsek, hogy mikor járunk a jó úton. Emlékeztetett, szoktunk olyan cinikus megnyilatkozásokat hallani, hogy jóllehet erkölcstelen ez és ez a dolog, de jogszerű. Rámutatott: a Szentírás pont a fordítottját mondja; egy dolognak nemcsak jogszerűnek kell lennie, hanem azon túllépve méltányosnak, sőt, kell hogy legyen benne valami nagylelkűség is.

Ez az igaz ember életformája. Minden vezetőnek ilyennek kell lennie, mert nem magára és másra és a mai napra kell gondolnia, hanem a közösségre és a holnapra. Ebben különbözik attól az embertől, aki önző, és aki csak a maga hasznát és javát akarja. Az a feladat, hogy az életben kérjük Isten áldását, hogy magunk járjunk elöl jó példával és építsük a közösséget – hangsúlyozta a szónok, majd a történelmi tapasztalaton keresztül tanította a jelenlévőket.

Olyan helyen vagyunk – mondta –, amely Bács-Kiskun megyének és az egyházmegyénknek a legtörténelmibb helye. E templom múltjában benne vannak a nagy életfordulók, nemzetünk nagy eseményei, bukásai, gyarlóságai, de az újrakezdések is. El lehet képzelni, hogy a nagy történelmi fordulók idején mi volt az itt szolgáló érsekek életérzése? 

Szent Asztrik és Szent István halála után kitört az a Vata-féle pogánylázadás, amelyik vissza akarta vinni a magyarságot a pogányságba. Az akkori püspök, György feltehette magának a kérdéseket: „Érdemes volt Asztriknak idejönnie? Egész életét itt eltöltenie?” Aztán következett a tatárjárás: Csák Ugrin kalocsai érsek társaival együtt meghalt a muhi csatában. A csata után néhány évvel IV. Béla és fia, V. Istán között a megmaradt ország pusztulását hozó polgárháború robbant ki. Feltehette Benedek érsek a kérdést magának: „Elődöm meghalt Muhi pusztáján. Hát érdemes ezekért? Hát most a megmaradt országot is szétverik!” Aztán ott volt a mohácsi vész. Tomori Pál ott halt meg a csatatéren öt másik katolikus főpappal és sok más főpappal együtt. Frangepán Ferenc, az utóda megtudta egy év múlva, hogy a csatatéren II. Szulejmánnak Szapolyai kezet csókolt. „Érdemes volt meghalni? Ezekért?” Vagy amikor nem lehettek itt a püspökök, érsekek, mert nem tehették be ide a lábukat. De azt hallotta Szuhai István, ha nem is lehetett itt, hogy amit a török még meghagyott a székesegyházból, azt a hajdúk szétverték, fölégették. „Érdemes?”

Ám ez a székesegyház múltjával azt üzeni: „És mégis! Mindig újra kell kezdeni bűnök, gyarlóságok ellenére, és építeni kell.” Főként azoknak, akik vezetők. Deák Ferenc, a haza bölcse mondta, hogy a hatalom csak eszköz a nép boldogítására. Ezért mondta XI. Piusz pápa, hogy a politika a felebaráti szeretet legszélesebb mezeje lehet. Egy politikus ugyanis olyan sok emberrel tud jót tenni, amit más szerepben talán nem tudna megtenni. Tehát mint lehetőség ott áll egy vezető előtt, hogy jót tegyen. Ezért a politika sokkal több, mint egy szakma, vagy társadalomtudomány, a mi szemszögünkből nézve a közjó építése, ami beleépülhet Isten országának építésébe. Ez a cél, hogy mindannyian ezt tegyük, főként azok, akikre feladatokat bíztak – hangsúlyozta a kalocsa-kecskeméti főpásztor.

A politikusokat nemcsak az egyes választások során ítélik meg, hanem megítéli majd az Isten és az utókor is őket. Vörösmarty Mihály mondta Deák Ferencről: „Szükség van az ilyen emberre. Nemcsak az országért, hanem azért, hogy rossz óráinkban meg ne tagadjuk azon bibliai állítást, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára van teremtve.” Mert aki jó tud lenni nehéz helyzetekben, az Isten képére és hasonlatosságára cselekszik – folytatta Bábel Balázs. – Ahogy Barankovics István, a néppárt háború utáni vezetője mondta egyik utolsó beszédében, látva már azokat a sötét felhőket, amelyek a kommunizmussal érkeztek: „Embernek lenni az embertelenségben annyit jelent, mint hasonlítani Isten képére.” 

Nem tudjuk, mit hoz az elkövetkezendő öt esztendő, ahogy nem tudtuk öt évvel ezelőtt azokat a gondokat, bajokat, amelyek közben megjelentek s amelyekkel most küszködünk. Nem tudjuk, de Isten áldására számíthatunk, mert ő nem hagy el bennünket, ha mi nem hagyjuk el őt. Hogy lesznek nagyon kemény napok, az bizonyos. Nagy feszültségek, küzdelmek, sőt, lehet azt mondani, belháborúk, ahogy prognosztizálja a maga eszével az ember a jelenlegi Magyarország helyzetét. De nekünk nagybetűvel írt Embernek kell lennünk: igaz embernek szavainkban és tetteinkben – nyomatékosította az érsek. – Azért hívtam ide a helyi vezetőket, tisztségviselőket, hogy Isten áldását kérjem mindannyiukra, függetlenül attól, hogy milyen párthoz tartoznak. Ezért is hívtam meg már jó előre mindannyiukat: nem a győzelmet figyelve és kiszemezgetve az embereket, hanem mindenkit meghívtam, hogy tartsunk össze, tanuljunk a történelmünkből, mert itt van most az üdvösség ideje és cselekedete számunkra.

Szent Pál apostol, aki fölhívta Timóteus figyelmét, hogy olvassa a Szentírást – püspök volt már Timóteus ekkor –, azt mondta: „Végeztess könyörgéseket, imádságokat elöljáróinkért, a hatalom gyakorlását végzőkért, hogy Istennek tetsző, békés, nyugodt életet élhessünk. Ezért imádkoztasd a népedet!” Igen, a negyedik parancsolatot a Katolikus Egyház kitágítja a tisztségviselőkre is, imádkozik értük. De fordítva is igaz! A tisztségviselőknek mindent meg kell tenniük, hogy a megválasztás bizalmának megfeleljenek. S ha már a történelmet idéztem, akkor visszamegyünk az első igaz, nagy, szent politikusunkhoz, Szent István királyhoz, akinek három jelzője volt (bár több jelzőt is mondtak rá persze): justus volt, pacificus és pius. Úgy volt igaz ember, hogy igazságot is tett, igazságot gyakorolt. S aztán pacificus volt, békességes, úgy, hogy békességet szerzett országában s a rábízott népben. S az erőt a pietasból, a hitből, a vallásosságból merítette – emlékeztetett beszéde végén Bábel Balázs.

A szentmise után a találkozó az érseki kastélyban folytatódott, ahol a terített asztal mellett ismerhették meg egymást a településvezetők, találkozhatott a megye teljes helyhatósági vezetése az egyházi képviselőkkel.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria