Pro Ecclesia Hungariae díjat adományoztak Németh Emma szociális testvérnek

Hazai – 2018. június 5., kedd | 16:27

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Ecclesia Hungariae díjat adományozott Németh Emma szociális testvérnek. A kitüntetést Veres András püspök, az MKPK elnöke adta át június 5-én Budapesten, a püspöki konferencia székházában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Veres András püspök a díjazottat köszöntve elmondta: Emma testvér sok-sok évtizeden keresztül szolgálta a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát. Azok közé a munkatársak közé tartozott, aki soha nem a munkaidőt nézi, hanem a feladatra koncentrál. Mivel a konferenciánál végzett munkáját nemsokára befejezi, ezért szeretnék „emberi módon” megköszönni mindazt, amit tett, rábízva a többit, a lényegeset a Jóistenre.

A díjat átvéve Németh Emma megköszönte a bizalmat, melyet a püspöki konferenciától kapott. „Mindig igyekeztem azt tenni, ami a kötelességem.” Mint elmondta: közösségüknek, a Szociális Testvérek Társaságának a Szentlélek Úristen tisztelete nagyon fontos, kifejezik ezt imáikkal, énekeikkel. Sokszor tapasztalta, hogy egy-egy kérdés megoldása a kápolnából kilépve már nem tűnt olyan nehéznek.

* * *

Németh Emma 1956-ban született Sárváron. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem ipari tervező-elemző szakán közgazdász képesítést kapott, majd posztgraduális képzésben szervezést, vezetést, ellenőrzést tanult. Másoddiplomáját szakközgazdász szakon szerezte, és 1985-ben közgazdaságtanból doktorált.

1983. október 25-én jelentkezett az illegalitásban működő Szociális Testvérek Társaságába, majd 1984 pünkösdjén kezdte el a noviciátust. Első fogadalmát 1988 pünkösdjén tette, jelmondatául a következőt választotta: „Színed előtt, Uram, mindörökké!” 1991-ben tett örökfogadalmat.

1982-től az APEH Vas Megyei Igazgatóság (Adóhivatal) főrevizori, majd 1991-től a Vas Megyei Kárrendezési Hivatal hivatalvezető-helyettesi feladatait látta el. 1990 és 1994 között Szombathely Város önkormányzati képviselője, illetve a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke, eközben a POTE Szombathelyi Egészségügyi Főiskola adjunktusa volt. 1996-tól egy évig a Veszprémi Hittudományi Főiskolán közgazdaságtant tanított. 1995-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának számvevője, majd 1998-tól gazdasági főtanácsadója és felsőoktatási referense volt. A Magyar Katolikus Rádió Felügyelő Bizottságának tagja, valamint az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága tanácsadó testületének tagja.

1997-ben a Szociális Testvérek Társaságának káptalani küldötte, amely pozíciót még háromszor – 2003-ban, 2009-ben és 2015-ben – láthatta el. 2000-től a társaság gazdasági bizottságának tagja. 2004 és 2012 között a Szociális Testvérek Társaságának kerületi (tartományi) tanácstagja, majd 2012-től kerületi elöljáró-helyettese. Salkaházi Sára 2006. szeptember 17-i boldoggáavatási ügyének viceposztulátora, valamint a Salkaházi Sára Alapítvány kuratóriumának képviselője.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának gazdasági főtanácsadójaként szenvedélyes buzgósággal és vitathatatlan szakértelemmel segíti az egyházak, szerzetesrendek, egyházi intézmények munkáját. A püspöki konferencia megbízásából számos jogszabálytervezet véleményezését végezte. Szaktudását, képességét a bonyolultabb kérdések áttekintésében az egyházfinanszírozással kapcsolatos munkákban is kamatoztatja, részvétele meghatározó az egyházi szociális és köznevelési intézmények egyenlegrendezésével kapcsolatos kormányzati egyeztetéseken. Oktatói tevékenysége mellett szakértőként dolgozott a szentszéki–magyar vegyesbizottságban, valamint az egyházi oktatás finanszírozási rendszerének kimunkálásában is.

Intuíció, szakmai tudás, igazságérzet, nyíltság, gyakorlati érzék és humorérzék kísérik egyházi és civil (társadalmi) kapcsolatait. Az Úristen szeretete mellett magáénak érzi és tekinti az Isten által teremtett világ szeretetét, a Szentlélekre való nyitottságot, a társadalom és közjó megvalósításában „itt és most” történő részvétel felelősségét.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria