Pro Urbe díjjal tüntették ki a móri karitászt

Hazai – 2020. október 7., szerda | 13:21

Mór város képviselő-testülete immár hagyományosan a móri bornapokon tartotta meg ünnepi testületi ülését. Október 2-án az Erzsébet téri Művelődési Házban Pro Urbe emlékéremben részesült a Családsegítő Alapítvány és a Katolikus Karitász Móri Csoportja, a kitüntetést Szabó Margit és Beck Tiborné vette át.

Az eseményen részt vett Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke is.

A Móri Katolikus Egyházközség Szent Erzsébet Katolikus Karitásza Bősze Rozika néni vezetésével 1973-ban alakult meg, az idősek, a betegek, a rászorulók megsegítésére.

Mór város annak érdekében, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse és példaként állíthassa az utókor elé, létrehozta a „Mór város díszpolgára” címet, valamint a Pro Urbe emlékérmet. Idén díszpolgárt nem avattak, és a Pro Urbe emlékérem is csak kétévente és legfeljebb két személynek vagy szervezetnek adományozható.

A művelődési ház nagytermében tartott eseményen a Móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola tanulói közreműködtek dallal és verssel, valamint a Pászi Miklós Zeneiskola növendékei is felléptek.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: mor.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria