Püspöki áldás a székesfehérvári Barátok kávézó és teázóra

Hazai – 2021. december 5., vasárnap | 14:28

Spányi Antal megyéspüspök december 2-án megáldotta a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum – egykori ferences rendház – épületében működő Barátok kávézó és teázót, és az ott forgalmazott Barátok gyógynövénykészítményeket.

A Magyar Szent Család nyomában elnevezésű zarándokút fejlesztése során, a beruházásnak köszönhetően helyreállították a belváros szívében álló ferences rendházat, megújították a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumot, és az épület újrahasznosítására, vagyis felélesztésére új funkciót találtak ki, amelyet Szent Ferenc szellemiségéhez kapcsolódóan valósítottak meg. Egy kávézót és teázót, amelynek különös profilja, legfontosabb üzenete a teremtésvédelem – mondta el Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója, aki úgy fogalmazott, ma már egy múzeum működése elképzelhetetlen kapcsolódó vendéglátás nélkül.

A kávézó kialakításával együtt a Barátok márka fejlesztése is megvalósult. Azonos arculatot kapott a kávézó és a Barátok Boltja, valamint a már említett gyógynövénykészítmények. A gyógynövénykészítmények megvásárolhatók a Barátok Boltjában (Liszt Ferenc u. 1.) és a Barátok kávézó és teázóban (Városház tér 4.), itt az egészséges finomságokat akár frissen is elfogyaszthatják. A termékpalettán 45 különböző gyógynövényből készült szörp, lekvár, tea és teakeverék szerepel.

Spányi Antal püspök köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy Szent Ferenc a természetben a megváltás szépségét látta. Életének egyik markáns üzenete, hogy a teremtés Isten ajándéka, melyet az embernek szánt, és amelynek Istentől rendelt célja van.

A főpásztor felidézte Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű, 2015-ben megjelent enciklikáját, mely a természet értékének megbecsülésével foglalkozik. Ebben a Szentatya felhívja a hívők figyelmét a teremtett világgal való helyes bánásmódra, hogy ne a pénz játssza a főszerepet. A pápa Assisi Szent Ferenc üzenetére utalva figyelmeztet, hogy lépjünk ki az önpusztítás spiráljából. Ferenc pápa szerint korunk természetvédelmi problémáira mindenkinek saját személyes megoldást kell találnia. Felelősségünk nem hárítható el, mindenkinek részt kell vennie a teremtés védelmében. A közös otthonunk a teremtett világ, amit együtt kell megőriznünk. Spányi Antal arról is beszélt, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye teremtésvédelmi programja évről évre fejlődik, gazdagodik, s most egy újabb állomásához érkezett a környezetvédelem jegyében létrehozott kávézóval.

A kávézóban a Barátok kistermelői gyógynövénykészítmények és a székesfehérvári püspök kézműves sörei – Szent Gellért kézműves világos sör, Prépost kézműves barna sör és Szent Imre kézműves búzasör – mellett házi sütemények, olasz kávé is várja a vendégeket. Az állandó kínálat mellett torta, édes és sós sütemény is rendelhető. Örömmel biztosítanak helyet családi és baráti összejöveteleknek, osztálytalálkozóknak, egyházi események – esküvők, keresztelők, temetések – utáni állófogadásoknak. A kávézót környezettudatos és családbarát szemlélettel üzemeltetik, kerülik az eldobható termékek használatát, a hulladékot szelektíven gyűjtik. A kisgyerekeket játszósarok várja, a legkisebbeknek pedig baba-mama szobát biztosítanak.

A termékeket készítő Lencsés Rita fitoterapeuta (gyógynövényszakértő) arról tájékoztatott, hogy a gyógynövényből készült termékek kínálata szezonálisan változik, ezért érdemes újra és újra visszatérni a boltba és a kávézóba is az új ízek felfedezésére. Alapanyagait Fejér megyében, tiszta környezetben gyűjti be a készítő, majd saját maga szárítja és csomagolja. Sokat járja a természetet, 2015 óta gyógynövénygyűjtő túrákat is vezet.

A tájékoztatót követően Spányi Antal püspök megáldotta a kávézót és dolgozóit, valamint minden terméket és a gyógynövénykészítményeket.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Simon Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria