Püspöki roráte szentmise Debrecenben

Hazai – 2020. december 1., kedd | 15:45

A debreceni Szent Anna-székesegyházban püspöki szentmisével kezdődött az adventi hajnali szentmisék sorozata november 30-án, hétfőn.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a vértanúságot szenvedett Szent András apostol ünnepén Péter és András apostol meghívásáról, a meggyőződésükből születő hitükről elmélkedett homíliájában.

András és János apostol Keresztelő Szent János tanítványai voltak. Amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordán vizében, Keresztelő rámutatott, és azt mondta: „Nézzétek, az Isten Báránya!” (Jn 1,29). Ekkor András és János, akik egyszerű emberek voltak, a Keresztelő útmutatása szerint követni kezdték Jézust – hívta fel a figyelmet a szónok.

Szentbeszédében a főpásztor kiemelte: mindannyiunk szívében meg kell hogy szülessen az Istennel való találkozás vágya. A kemény munkát végző halászembereknek, bár kérges a kezük, szívük érzékeny a jelekre, útmutatásokra, amelyeket Istentől kapnak. Jézus észreveszi, amikor a két apostol elkezdi őt követni, és megkérdezi tőlük: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz?” (Jn 1,38). Kapcsolatba szerettek volna kerülni Jézussal, mert szavai, viselkedése, mozdulatai vonzóak voltak számukra; „mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,29). Az apostolokban kialakult a meggyőződés, és követték Jézust.

Figyeljünk oda Jézus tanítására, hogy bennünk is kialakuljon, megerősödjön ez a meggyőződés. Életünk minden napján szavunkkal, cselekedetünkkel valljuk meg, kicsoda nekünk Jézus. Erősödjön meg bennünk, hogy ő a Messiás.

Homíliája végén a meggyőződésben megszülető örömről szólt Palánki Ferenc püspök. Kifejtette: az örömhírnek az a tulajdonsága, hogy nem lehet magunkba zárni, meg kell osztanunk másokkal. András apostol is elmondta örömét testvérének, Péternek, hogy megtalálta a Messiást; majd elvitte őt hozzá. A meggyőződésből fakadó örömünk hatására másokban is megszülethet a vágy Jézus megismerésére, így vezetjük embertársainkat Jézushoz, a szeretet forrásához. Ez keresztény létünk küldetése. Hasonlítsunk mi is az apostolokra, akik ezért az életüket is képesek voltak feláldozni. Andrást keresztre feszítették, mert kialakult benne a meggyőződés, hogy Jézus az Isten Fia, aki eljött ebbe a világba, elhozta Isten országát, az ő szeretetét. Kérjük Szent András apostol közbenjárását, hogy mi is meggyőző hittel valljuk: Jézus a Messiás, és ennek örömhírét tovább tudjuk adni embertársainknak.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria