Püspöki szentmisét ünnepeltek a taksonyi Szent Anna-templomban

Hazai – 2020. augusztus 5., szerda | 9:56

Július 25-én, szombaton Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a taksonyi Szent Anna-templomban a templom védőszentjének ünnepén, majd a 20. század nehéz korszakainak helyi áldozataira emlékezve a hívek koszorút helyeztek el a nagyközség emlékművénél.

A búcsúi misén a megyéspüspök prédikációjában kitért az ünnep fontosságára, megemlékezett Szent Annáról és Szent Joachimról, a Boldogságos Szűz Mária szüleiről, akiket a 2. századra visszanyúló hagyomány szerint nevezünk meg. Kiemelte, hogy Szent Anna Jézus Krisztus nagyanyja, és így a nagymamák védőszentje is.

Az ünnepi szentmise után a Taksonyból 1945-ben málenkij robotra hurcoltakra, a Németországba kitelepítettekre és a kommunizmus áldozataira emlékezve helyezték el közösen a megemlékezés virágait. Ezt követően mindenkit szeretettel vártak a közösségi házban egy kis agapéra, ahol alkalom nyílt személyesen is találkozni a püspökkel.

Forrás: Váci Egyházmegye, Taksony.hu

Fotó: Wágner Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria